Amerikai diplomaták felszólították Mark Rubio amerikai külügyminisztert, hogy tegyen kivételt Ukrajnával a külföldi segélyek felfüggesztéséről szóló rendeletben, amely 90 napra befagyasztotta a más országoknak szánt segélyprogramokat– számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a The Financial Times című brit lapra hivatkozva.
A brit újság szerint a felszólítást az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyek hivatalának vezető tisztviselői fogalmazták meg.
Rubio döntése Ukrajnában a szociális infrastruktúra és a gazdasági fejlődés finanszírozására vonatkozik az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségén (USAID) keresztül.
A The Financial Times szerint az ukrajnai USAID-et arra utasították, hogy „azonnal mondjon fel minden jelenlegi szerződést és megbízást”. A diplomaták az Egyesült Államok külügyminiszteréhez fordultak, hogy tegyen kivételt Ukrajnával, és hangsúlyozták ennek fontosságát az Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából.
„Egyelőre nem tudjuk, hogy ezt a kérést – részben vagy egészben – jóváhagyják-e, de Washingtonból pozitív jelzések érkeznek” – áll az USAID ukrajnai munkatársainak január 25-én, szombaton elküldött e-mailben. A brit kiadvány hozzátette, hogy az ukrajnai USAID ügynökség ideiglenesen felfüggesztette a munkabeszüntetési rendeletek kiadását, amíg elbírálják a kivétel iránti kérelmet.
Ukrajnában civil szervezetek tisztviselői és alkalmazottai arra figyelmeztetnek, hogy Rubio engedélye nélkül az iskolákat és kórházakat támogató programok, valamint a gazdasági és energetikai infrastruktúra fejlesztését segítő programok fennakadásoknak lesznek kitéve
- közölte a karpat.in.ua.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.