A Trump-kormányzattal való egyre növekvő politikai nézeteltérések miatt mond le posztjáról az Egyesült Államok kijevi nagykövete, Bridget Brink – írja forrásai alapján a Financial Times.
A karrierdiplomata Brinket még első elnöki ciklusa alatt nevezte ki pozsonyi nagykövetté Donald Trump, majd Joe Biden alatt lett kijevi nagykövet.
A Brink lemondásának körülményeit ismerő források azt mondták,
a nagykövet egyre nagyobb nyomásnak volt kitéve a Trump-kormányzat egyes vezető figuráitól, akik megkérdőjelezték, hogy a diplomata hajlandó-e követni új Ukrajna-politikájukat.
A Financial Times vizsgálata szerint Brink X-posztjainak hangvétele jelentősen megváltozott, mióta Trump került hatalomra. A Trump beiktatását megelőző 75 napban 53 alkalommal posztolt kritikusan Oroszországról és az ukrajnai háborúról. Az azt követő 75 napban mindössze ötször posztolt Oroszországot említve, és egyikben sem hibáztatta az országot a támadásokért – számolta össze a lap.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég kritikával is illette Brinket, miután a nagykövet egy olyan posztot tett közzé, amelyben úgy ítélt el egy 16 ember, köztük 6 gyermek életét követelő orosz rakétatámadást, hogy nem említette meg Oroszországot. A nagykövet egy későbbi posztjában már orosz rakétatámadásról beszélt.
Kijevben tartózkodó nyugati diplomaták szerint Brink az ukrajnai háború első hetei óta Kijev fontos szószólója volt a nyilvánosságban és a magánéletben egyaránt.
Egyikük „erős jellemnek” és „komoly diplomatának” jellemezte, de a Trump és Zelenszkij hivatalából érkező nyomás megviselte.
Ukrán tisztviselők viszont Brinket túlságosan kritikusnak látták velük szemben, különösen az országnak a korrupció felszámolására tett erőfeszítéseivel kapcsolatban.
Az amerikai külügyminisztérium szóvivője Brink távozásával kapcsolatban azt mondta, a nagykövet három évet szolgált Ukrajnában, ami sok idő egy háborús övezetben - közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.