Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Marco Rubio Münchenben a biztonságpolitikai konferencia helyszínén a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban kifejtette, hogy
a terület feladása Ukrajna számára "nyilvánvaló okokból" kemény engedmény lenne mind taktikai, mind politikai nézőpontból.
"Folytatni fogjuk azon módozatok feltárását, amelyek láthatóvá teszik, van-e olyan megoldás erre a kivételes problémára, ami elfogadható Ukrajna számára, és amit Oroszország is elfogad" - fogalmazott a külügyminiszter.
Marco Rubio megismételte, hogy bár a kudarc sem kizárt, az Egyesült Államok minden megtesz majd annak érdekében, hogy feltárják, tető alá hozható-e megállapodás a háborúban álló két fél között.
Megállapította, hogy az ukrajnai háború nem zárul majd hagyományos értelemben vett vereséggel, ismét rámutatva arra, hogy Oroszország hetente 7-8 ezer katonát veszít, míg Ukrajnában hatalmas az infrastruktúrában esett kár, aminek újjáépítése évekbe telik és dollármilliárdokba kerül majd.
Marco Rubio egyben elismerően beszélt arról a munkáról, amit a béketárgyalások érdekében Steve Witkoff, az amerikai elnök békemissziókért felelős különleges megbízottja végez, Jared Kushner társaságában.
A két diplomata vezeti az amerikai delegációt a kedden folytatódó háromoldalú tárgyaláson, majd azt követően már az Iránnal tervezett közvetlen tárgyalásokra készülnek - jelezte a külügyminiszter.
Marco Rubio azt is kifejtette, hogy az Egyesült Államok Európa túlélésében érdekelt a sok téren szoros összekapcsoltság okán, valamint a transzatlanti szövetség kritikus fontossága miatt is.
Hozzátette, hogy a Müncheni Biztonsági Konferencián elmondott beszédének üzenete hasonló volt ahhoz, amit J. D. Vance alelnök egy évvel korábban ugyanott mondott. Mégpedig az, hogy amikor az Egyesült Államok kritikusan nyilvánul meg Európa részéről elmulasztott vagy éppen meghozott döntések miatt, akkor azt azért teszi, mert törődik Európával.
Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy Washingtonnak nincs kifogása az ellen, hogy a német, a kanadai vagy a brit kormány vezetői Pekingbe látogatnak és ott tárgyalnak. Hozzáfűzte, hogy Donald Trump amerikai elnök tavasszal utazik a kínai fővárosba.
"Azt várjuk el, hogy a nemzetállamok egymással kapcsolatban legyenek, de végső soron azt várjuk, hogy a nemzetállamok a saját nemzeti érdeküknek megfelelően cselekszenek" - fogalmazott az amerikai külügyminiszter a Bloombergnek Münchenben adott interjúban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.