Marco Rubio amerikai (b) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kétoldalú megbeszélése az ASEAN-országok külügyminiszteri találkozóján Kuala Lumpurban 2025. július 10-én (Fotó: MTI/AP/AFP pool/Mandel Ngan)
Marco Rubio amerikai (b) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kétoldalú megbeszélése az ASEAN-országok külügyminiszteri találkozóján Kuala Lumpurban 2025. július 10-én (Fotó: MTI/AP/AFP pool/Mandel Ngan)
 / Közélet

Hétfőn titkos tárgyalások zajlottak az Egyesült Arab Emírségekben, Abu-Dzabi városában az Egyesült Államok képviselői, valamint külön-külön Oroszország, illetve Ukrajna képviselői között – írta meg a Financial Times. Az eset nagyon hasonlít a hónapokkal ezelőtt történt béketárgyalásokhoz: az Európai Unió képviselőit most is és akkor is kihagyták a folyamatból. Ráadásul egy másik sajtóértesülés szerint kedden az amerikai–orosz egyeztetések még folytatódnak a helyszínen.

Emlékezetes, hogy az amerikai fél több alkalommal is úgy ült össze, hogy Európát kihagyta az megbeszélésekből: ez történt például az év elején Rijádban, valamint később Isztambulban is.

Most az Egyesült Arab Emírségek fővárosában zajlanak hasonló folyamatok. A Financial Times ugyanis úgy értesült, hogy

Dan Driscoll, az Egyesült Államok hadügyekért felelős államtitkára hétfőn titokban Abu-Dzabiba érkezett, és külön-külön tárgyalást folytatott az ukrán és az orosz delegációval is.

A lapnak két, a megbeszéléseket ismerő, de névtelenséget kérve nyilatkozó forrás azt mondta, hogy Dan Driscoll – aki már az utóbbi napokban is képviselte az amerikaikat a békéről szóló egyeztetéseken – ukrán részről Kirilo Budanovval, az ukrán katonai hírszerzés vezetőjével tárgyalt. Az orosz delegáció összetételéről nem közölt információikat a lap: mindössze annyit közölt, hogy az orosz–amerikai tárgyalások hétfő este kezdődtek meg.

Az Abu-Dzabiban történt megbeszélés közvetlen előzményei a vasárnap és hétfőn Genfben lezajlott tárgyalások voltak, ahol részben módosították azt a 28 pontos béketervet, amelyet az Egyesült Államok prezentált az előző héten. Donald Trump amerikai elnök hétfőn bizakodó, bár óvatos hangnemben posztolt az egyeztetésekről a közösségi oldalán.

Kedden is folytatódnak még az orosz–amerikai tárgyalások Abu-Dzabiban – derült ki két másik forrásból

Mindeközben a Reuters és a CNN egybehangzóan úgy értesült – amerikai forrásból –, hogy az Oroszország és az Egyesült Államok közti tárgyalások még kedden is folytatódnak.

A CNN-nek egy amerikai tisztségviselő azt mondta:

az Oroszországgal zajló tárgyalások célja az, hogy a hétvégén, Genfben tartott amerikai–ukrán tárgyalásokat követően megalapozzák a jövőbeli magasabb szintű egyeztetéseket.

Egyben azt is megerősítette, hogy Dan Driscoll az amerikai delegáció legmagasabb beosztásban lévő tagja, és hogy diplomaták nem utaztak Abu-Dzabiba az amerikai csapattal (Driscoll egyébként az előző héten is egy katonai delegációt vezetett a Kijevben zajló tárgyalásokon is) - közölte a hirado.hu.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.