Marco Rubio, amerikai külügyminiszter
Marco Rubio, amerikai külügyminiszter

MTI

 / Közélet

Marco Rubio amerikai külügyminiszter egyeztetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel vasárnap Rómában - erősítette meg Tammy Bruce külügyi szóvivő egy interjúban.

Hirdetés

Marco Rubio szombaton telefonon egyeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is. Erről az amerikai politikus a közösségi oldalán még szombaton annyit közölt, hogy megismételte az Egyesült Államok üzenetét, miszerint "a halált és a pusztítást meg kell állítani".

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok "erős béketervet" terjesztett a háborúban álló felek elé, és egyben üdvözölte, hogy a törökországi orosz-ukrán tárgyaláson sikerült fogolycserében megállapodni. "Ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget!"

- hangoztatta.

Az ukrajnai háború lezárása érdekében zajló diplomáciai erőfeszítések szerepeltek Marco Rubio további találkozóinak napirendjén is Rómában, így az Antonio Tajani olasz külügyminiszterrel, valamint a Pietro Parolin bíborossal, a Vatikán külügyi vezetőjével és a Matteo Zuppi bíborossal, a Vatikán Ukrajnáért felelős megbízottjával tartott megbeszélésen.

Hirdetés

Az amerikai külügyminiszter J. D. Vance alelnök oldalán tartózkodik az olasz fővárosban és a Vatikánban, ahol részt vett XIV. Leó pápa beiktatási szentmiséjén.

Tammy Bruce külügyi szóvivő a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a jelenleg zajló diplomáciai tárgyalásoknak különösen nagy tétjük van, és hozzátette, hogy rendkívül fontos lesz a hétfőre tervezett telefonos tárgyalás Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között, valamint azt követően az amerikai elnök és ukrán államfő között. "A holnapi kulcsnap lesz"

- fogalmazott.

A külügyi szóvivő azt mondta: Donald Trump azt fogja közvetíteni Vlagyimir Putyin felé, hogy a háborút meg kell állítani, nem folytatódhat még hónapokon és éveken keresztül. Hozzátette: az elnök azt is hangsúlyozni fogja, hogy számos eszköz áll rendelkezésére annak érdekében, hogy a háború megállítását "kikényszerítse".

Donald Trump szombaton a közösségi oldalán jelentette be, hogy hétfőn, washingtoni idő szerint délelőtt 10 órakor telefonon egyeztet Vlagyimir Putyinnal, azt követően pedig Volodimir Zelenszkijjel is beszélni szándékozik, valamint több NATO-tagország vezetőjével.

A Truth Social oldalon tett bejegyzésben azt is közölte, hogy a megbeszélésen a háború lezárása mellett kereskedelmi ügyekről is tárgyalni akar az orosz államfővel.

"Remélhetőleg produktív nap lesz, létrejön egy tűzszünet" - fogalmazott az amerikai elnök.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.