Joe Biden amerikai elnök közölte, nem lepik meg azok a jelentések, amelyek szerint Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldos magánhadsereg alapítója is rajta volt azon a magánrepülőgépen, amely szerdán lezuhant az oroszországi Tver megyében.
Az orosz hatóságok szerint a balesetet a gépen tartózkodó hét utas és három pilóta közül senki sem élte túl.
„Nem tudom, mi történt Jevgenyij Prigozsinnal, de nem lepnek meg a jelentések”
– mondta el Biden helyi idők szerint szerda este újságíróknak.
„Egyelőre nem teljesen világos előttem, hogy mi történt, de nem lepődtem meg”
– fogalmazott.
„Kevés olyan dolog történik Oroszországban, amihez (az orosz elnöknek, Vlagyimir) Putyinnak valahogyan ne lenne köze”
– tette hozzá.
Előzőleg Adrienne Watson, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője is kijelentette, Jevgenyij Prigozsin halála – ha bebizonyosodik – senkit sem lepne meg.
Kaja Kallas észt miniszterelnök a CNN-nek kijelentette: „Ha (a hír) igaz, Putyin minden szembeszállót kiiktat, és rémületben tart mindenkit, aki másképp gondolkodik, mint ő”.
Alicia Kearns brit parlamenti képviselő, a brit parlament külügyi bizottságának elnöke a X közösségi portálon megjegyezte:
„A gyorsaság, amellyel az orosz kormány megerősítette, hogy Jevgenyij Prigozsin rajta volt a Moszkvából Szentpétervárra tartó gépen, minden elmond nekünk, amit tudnunk kell. Azok a jelentések, amelyek szerint a gépet az orosz légvédelem lőtte le, arra engednek következtetni, hogy Putyin eléggé hangos üzenetet küldött.”
Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter TVP Info lengyel állami hírtelevíziónak kijelentette: „Nagyon nehezen tudnánk bárkit is megnevezni, aki azt gondolná, hogy véletlen történt. Ez történik Putyin azon politikai ellenfeleivel, akiket a hatalmára nézve veszélyesnek tekint, nem természetes halállal halnak meg.”
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója az X mikroblog portálon megjegyezte, hogy Jevgenyij Prigozsin és a Wagner-vezérkar látványos megsemmisítése két hónappal az államcsínykísérlet után jelzés az orosz elit számára a 2024. évi választások előtt.
Hozzátette: „Vlagyimir Putyin orosz elnök senkinek sem bocsát meg”.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.