Antony Blinken amerikai külügyminiszter
Antony Blinken amerikai külügyminiszter

MTI

 / Közélet

Az amerikai külügyminiszter szerint korai lenne megmondani, hogy az elmúlt napok oroszországi eseményei milyen változásokat hoznak, mindenesetre mutatják a repedéseket az "oroszországi homlokzaton".

Hirdetés

Antony Blinken vasárnap több országos televíziónak adott interjúban fejtette ki, hogy a történtek rendkívüliek, és kérdéseket vetnek fel az orosz agresszió mögötti moszkvai érveket illetően. Hozzátette, maga Jevgenyij Prigozsin fogalmazta meg a kétségeket a háború indokoltságát illetően, egyben megkérdőjelezve Vlagyimir Putyin befolyását, tekintélyét.

Az orosz elnöknek új kérdésekre is választ kell találnia a közeljövőben - mondta Antony Blinken, aki szerint nem érdemes spekulálni a jövőt illetően, a következő napokban és hetekben sok minden kiderül majd. 

A tényekre kell koncentrálni, és Ukrajnára - fogalmazott a külügyminiszter.

Joe Biden elnök vasárnap az oroszországi eseményekről is egyeztetett telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel - közölte a Fehér Ház. A tájékoztatásból kiderül, hogy a két államfő elsősorban az ukrán ellentámadásról váltott szót, és az amerikai elnök az Egyesült Államok további szilárd támogatásáról biztosította Ukrajnát, biztonsági, gazdasági és humanitárius segélyek formájában.

Hirdetés

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.