Washingtonba utazott David Cameron brit külügyminiszter, azzal az elsődleges céllal, hogy Ukrajna támogatásának folytatásra biztassa az amerikai törvényhozást.
A londoni külügyi tárca keddi tájékoztatása szerint Cameron azt kéri majd a kongresszus meghatározó befolyású illetékeseitől, hogy „változtassanak az Ukrajnával kapcsolatos beszédmódon”, és hagyják jóvá Ukrajna számára azt a 60 milliárd dollárnyi kiegészítő finanszírozást, amelyről jelenleg folyik a vita a törvényhozásban.
Cameron a brit külügyminisztérium ismertetése szerint hangsúlyozza washingtoni tárgyalásain az Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomás fokozásának fontosságát is, és azt, hogy folytatni kell Ukrajna katonai és humanitárius támogatását.
A tárca megfogalmazása szerint meg kell adni a szükséges segítséget ahhoz, hogy Ukrajna „az idén tarthassa a frontot, 2025-ben pedig offenzívába lendülhessen”.
A londoni külügyminisztérium kiemeli keddi tájékoztatásában, hogy az európai országok eddig 184 milliárd dollárnak megfelelő támogatásra vállaltak kötelezettséget Ukrajna számára.
David Cameron a tárca ismertetéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: Európa és Amerika biztonsága szempontjából is létfontosságú, hogy Ukrajna sikerrel járjon és Vlagyimir Putyin orosz elnök kudarcot valljon, mert ez demonstrálná, hogy az országhatároknak jelentőségük van, az agresszió nem fizetődik ki és az Ukrajnához hasonló országoknak joguk van szabadon dönteni saját jövőjükről.
A brit külügyminiszter szerint ennek egyetlen alternatívája az, hogy Putyin „kedvet kaphat az európai határok erőszakkal végrehajtott átrajzolására”, és ezt „világosan meghallanák Pekingben, Teheránban és Észak-Koreában is”.
A londoni külügyi tárca keddi állásfoglalása szerint jóllehet Ukrajna továbbra is képes területi nyereségek elérésére Oroszországgal szemben, az orosz tüzérség egyre inkább túlerőbe kerül a hadszíntéren.
A brit külügyminisztérium szerint ez is jelzi annak fontosságát, hogy az Egyesült Államokban egyezség szülessen Ukrajna támogatásának folytatásáról - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.