Alapos és gyors vizsgálatot ígért a Donald Trump volt elnök elleni merénylettel kapcsolatban Joe Biden amerikai elnök vasárnapi sajtónyilatkozatában, és arra kért mindenkit, ne bocsátkozzon feltételezésekbe a támadás indítékát és a merénylő kötődéseit illetően.
Biden elmondta, elrendelte, hogy független vizsgálatban tárják fel, mi vezetett a pennsylvaniai kampánygyűlésen elkövetett merénylethez, amelyben a republikánus elnökjelölt-aspiráns könnyebben megsebesült, és egy ember meghalt, illetve kettő súlyos állapotban kórházba került. A vizsgálat eredményét nyilvánosságra fogják hozni – tette hozzá.
Joe Biden kiemelte, a legfontosabb most a nemzet egysége. Elmondta, rövid, de kellemes telefonbeszélgetést folytatott választási kihívójával, és nagyon hálás azért, hogy Donald Trump jól van, és felépül az elszenvedett sebesüléséből.
Biden hangsúlyozta: a merénylet „ellentétes mindazzal, amit az Egyesült Államok nemzetként képvisel.”
Az elnök arról is tájékoztatott, hogy utasította a hivatalban levő és volt elnökök védelmét ellátó titkosszolgálatot (Secret Service), vizsgálják felül az összes biztonsági intézkedést a hétfőn Milwaukee-ban kezdődő republikánus nemzeti konvencióra vonatkozóan - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.