A Gázai övezetben a Hamász iszlamista terrorszervezet ellen, és a Libanonban az Irán támogatta síita Hezbollah milícia ellen folytatott háborúról és azok után várható rendezésről tárgyalt Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Jeruzsálemben kedden. A két és fél órás, a miniszterelnöki hivatal közleményében barátságosnak és eredményesnek nevezett találkozón felvetődött az iráni fenyegetés és az azzal szembeni összefogás kérdése.
Netanjahu a közlemény szerint tájékoztatta Blinkent a libanoni helyzetről, az amerikai külügyminiszter pedig az Egyesült Államok mély megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a Hezbollahon keresztül Irán kísérletet tett Izrael miniszterelnökének megsemmisítésére. Netanjahu beszélt a Hamász elleni gázai harc előrehaladásáról, valamint Izrael erőfeszítéseiről az összes elhurcolt túsz hazahozatalára. Megvitatták a háború utáni gázai kormányzás kérdését, amelyről Netanjahu bemutatta álláspontját.
Blinken arra buzdította az izraeli kormányfőt, hogy „használja ki” Jahja esz-Szinvár Hamász vezér halálát, és kösse meg a gázai fegyverszünetet, dolgozzon a túszok szabadon bocsátását célzó egyezségén, és sürgette, hogy engedjen be több segélyt Gázába
- mondta Matthew Miller, a külügyminisztérium szóvivője a találkozó befejezése után.
Miller szerint "Blinken hangsúlyozta, hogy ki kell aknázni Izrael sikeres fellépését Jahja esz-Szinvár ellen azáltal, hogy biztosítják az összes túsz szabadon bocsátását és a gázai konfliktus lezárását oly módon, hogy az izraeliek és palesztinok számára is tartós biztonságot nyújtson”.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.