Az Amerikai Egyesült Államok (USA) Szenátusa. Illusztráció
Az Amerikai Egyesült Államok (USA) Szenátusa. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Az Egyesült Államok folytatja a fegyverszállítást Izrael számára, amihez nem szab feltételeket - közölte a védelmi minisztérium helyettes szóvivője kedden.

Hirdetés

Sabrina Singh a Pentagon sajtótájékoztatóján elmondta, hogy október 12-16. között öt C-17-es szállítógép érkezett Izraelbe fedélzetén biztonsági támogatással. A szóvivő közölte, hogy a támogatáshoz nem kötnek előfeltételt, ugyanakkor többször kijelentette, hogy az Egyesült Államok határozottan azt várja Izraeltől, hogy tartsa be a "háború törvényeit", ami meghatározása szerint azt jelenti, hogy katonai akcióknak civilek nem válnak célpontjává.

A védelmi illetékes szerint az amerikai adminisztráció tagjai állandó kapcsolatban vannak izraeli partnerekkel, akiknek a "háború törvényeinek" betartására vonatkozó elvárást is világossá teszik minden alkalommal.

A Fehér Ház kedden azt közölte, hogy Joe Biden amerikai elnök szerdára tervezett rövid közel-keleti látogatása során régiós vezetőkkel tárgyal majd Izraelben, valamint Jordániában.

Hirdetés

John Kirby a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora elmondta, hogy szó lesz "a Gázai-övezetbe szánt segélyszállítmányokról, valamint Izrael terveiről és szándékairól a továbbiakat illetően".     Hozzátette, hogy a Hamász fogságában lévő túszokról és hazajuttatásuk esélyeiről is beszél majd Joe Biden Abdullah jordán királlyal és Abdel Fattáh asz-Sziszi egyiptomi elnökkel. Az eredeti tervek szerint a megbeszélésen részt vett volna Mahmud Abbász palesztin elnök is, aki kedden a gázai kórházat ért rakétatámadás nyomán lemondta részvételét.

A Palesztin Hatóságot vezető politikussal kedden tárgyalt Antony Blinken, amerikai külügyminiszter. Mahmud Abbász az ellen foglalt állást, hogy a palesztinok elhagyni kényszerüljenek a Gázai-övezet, ismét menekültté válva. A két politikus néhány napja már találkozott, amikor Ciszjordánia stabilitásának fenntartásáról egyeztettek.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.