Az Egyesült Államok mintegy féltucat országtól tart igényt arra, hogy részt vegyen a Hormuzi-szoros forgalmának biztosításában - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
Az elnök hivatali repülőgépének fedélzetén a vele utazó újságírók kérdéseire válaszolva országnevek említése nélkül közölte, hogy "körülbelül hét országtól" számít segítségnyújtásra. Elmondta, hogy olyan országokról van szó, amelyek nagymértékben függenek a Hormuzi-szoroson keresztül szállított energiahordozóktól.
Kifejtette, hogy az iráni haderő nagy részének megsemmisítése ellenére az irániak még mindig képesek korlátozottan támadások végrehajtására, vagy bizonyos számú tengeri akna elhelyezésére.
Donald Trump megismételte, hogy az Irán elleni katonai művelet hamarosan lezárulhat, és azt követően az olajárak is gyors csökkenésnek indulnak majd.
Kijelentette, hogy az iráni vezetés sürgősen tárgyalni akar, ugyanakkor hozzáfűzte: "nem gondolom, hogy készen állnak arra, amit meg kell tenniük".
Az elnök megismételte, hogy az Egyesült Államok kiindulópontja az Irán elleni akció esetében az, hogy a teheráni rezsim nem kerülhet nukleáris fegyver birtokába.
Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere a CBS televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban "illegális háborúnak" nevezte az országa ellen indult katonai műveletet.
Kijelentette, hogy készen állnak megvédeni magukat ameddig csak szükséges, valamint azt állította, hogy Donald Trump "szórakozásból" támadta meg Iránt.
"Embereket ölnek meg csak azért, mert Donald Trump szórakozni akar, hajókat süllyesztenek el és különböző helyeket vesznek célba szórakozásból" - fejtegette az iráni külügyminiszter az amerikai televízió műsorában.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.