Alexander Stubb finn elnök szerint Európa alkut köthetne Donald Trump amerikai elnökkel: katonai támogatást nyújthatna a Hormuzi-szoros biztosításához, cserébe azért, hogy az Egyesült Államok teljes körű segítséget adjon Ukrajnának egy elfogadható békemegállapodás eléréséhez.
A finn elnök egy londoni rendezvényen nagyon jó ötletnek nevezte az ilyen típusú megállapodást, és jelezte: megvizsgálja a lehetőséget – közölte a Politico.
Alexander Stubb szerint az ukrajnai béketárgyalások hamarosan kritikus szakaszba léphetnek.
A finn elnök úgy fogalmazott: fennáll a veszélye annak, hogy Kijev kénytelen lesz számára kedvezőtlen megállapodást elfogadni, amely akár területátadással is járhat Vlagyimir Putyin javára.
Hozzátette: az sem kizárt, hogy a tárgyalások teljesen összeomlanak.
Ebben az esetben Európának kellene nagyobb szerepet vállalnia Ukrajna támogatásában – akár amerikai segítség nélkül – több hírszerzési információval, fegyverrel és egyéb támogatással.
Stubb arról is beszélt, hogy reálisan látja, mennyire tud hatni Donald Trump döntéseire, annak ellenére, hogy korábban személyes kapcsolatba kerültek egy hosszú, hétórás találkozó során.
Mint mondta: „Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy ki tudja bármiben meggyőzni Trump elnököt. Ha tízből egy elképzelésemet át tudom vinni Ukrajnával kapcsolatban, már jónak tartom.”
A finn elnök kitért az iráni háború hatásaira is. Véleménye szerint ez kedvezőtlen Ukrajna számára, mivel a magasabb olajárak erősítik Oroszország hadigazdaságát.
Úgy fogalmazott: „Az orosz gazdaság néhány hete még rendkívül rosszul teljesített, most viszont újra erőre kap.”
Emellett a konfliktus elvonhatja a légvédelmi rendszereket Ukrajnától, illetve a figyelmet is a béketárgyalásokról.
„Remélem, hogy az ukrajnai béketárgyalások nem omlanak össze úgy, mint az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések. De majd az idő eldönti” – mondta Stubb - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.