Ungváron végső búcsút vettek a 35 éves Tarasz Szirko katonától, aki 2025 márciusában a kurszki irányban esett el.
Az Ungvári Városi Tanács tájékoztatása szerint február 24-én Ungváron végső búcsút vettek a 35 éves Tarasz Jurijovics Szirko védőtől.
Tarasz Szirko 1989. július 26-án született Ungváron. Az iskola befejezése után azonnal munkába állt. Hozzátartozói csendes természetű, jó szívű, tiszta lelkű emberként emlékeznek rá. Szabadidejében szívesen olvasott, valamint a zene is közel állt hozzá. 2024-ben csatlakozott az ukrán hadsereghez.
Családtagjai szerint becsületesen élte az életét, és hazája védelmében hozta meg a legnagyobb áldozatot. Úgy fogalmaztak: emléke örökké megmarad jóságos, őszinte és nyugodt emberként.
Az ungvári katona az Ukrán Fegyveres Erők A0284-es katonai egységében szolgált lövész–gránátvető segédként.
A kárpátaljai védő 2025. március 31-én, a kurszki irányban teljesített harci feladat teljesítése közben esett el.
A gyászszertartást az ungvári Narodna téren tartották, ahol rokonok, barátok, katonatársak, városlakók rótták le kegyeletüket.
A ceremónia során felolvasták az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij emlékező levelét is, amelyben köszönetet mondtak a katona önfeláldozó szolgálatáért.
Tarasz Szirkót teljes katonai tiszteletadás mellett a Dicsőség-dombon helyezték örök nyugalomra.
A Kárpátinfo.net őszinte részvétét fejezi ki az elesett katona családjának, hozzátartozóinak és barátainak.
Kárpátalja háborús áldozatai
Korábban hírt adtunk róla, hogy 2026. február 6-án, harci feladatának teljesítése közben elesett Himics Vaszil, Nagybakos településen élő katona.
Újabb veszteség érte a Holmoki kistérséget: 2026. február 4-én elesett Kolbász Miklós botfalvai védő. A közlemény szerint Kolbász Miklós botfalvai lakos 2026. február 4-én, harci feladatai teljesítése közben a Pokrovszki járási Mirne nevű település közelében vívott harcok során életét vesztette.
Gáton végső búcsút vettek Komóci György védőtől, aki 2025. május 6-án vesztette életét. Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség vezetője szerint ez már a negyvenedik temetés a Beregszászi kistérségben 2014 óta. Az 1986-ban született gáti katona 2025. május 6-án katonai szolgálat teljesítése közben vesztette életét.
A Csinagyijevói (Beregszentmiklós) Nagyközségi Tanács beszámolója szerint a háborúban elesett Ivan Spakovszkij. A 49 éves katona a Munkácsi járásban található Obava (Dunkófalva) településről származott. Ivan Spakovszkij az Ukrán Fegyveres Erők kötelékében teljesített szolgálatot, és a Donyeck megyei Pokrovszki járás egyik legnehezebb frontszakaszán látta el feladatait.
Újabb fájdalmas hír érkezett a frontról a Beregszászi járásba. A hatóságok megerősítették, hogy a harcokban elesett Panin Tibor, az Ukrán Fegyveres Erők rohamosztagos katonája. Panin Tibor 1998. február 17-én született, a Nagyszőlősi kistérséghez tartozó Fakóbükk (Bukove) település lakója volt. A kárpátaljai katona 2024. augusztus 7-én esett el a harctéren, miközben katonai kötelességét teljesítette.
A Beregszászi Járási Katonai Adminisztráció közlése szerint az orosz-ukrán háborúban életét vesztette a Beregszászi járásban található Gút település lakosa, a 41 éves Reban Zsolt. A kárpátaljai katona harci feladatok teljesítése közben, 2026. január 18-án vesztette életét. Reban Zsolt 1984. május 29-én született, a Nagybégányi kistérséghez tartozó Gút község lakosa volt.
A Beregszászi Járási Katonai Adminisztráció közleménye szerint 2026. január 15-én harci feladat teljesítése közben életét vesztette Viktor Szvitlinec főtörzsőrmester. A kárpátaljai katona a zaporizzsjai megyei Novodnyilivka közelében esett el. Viktor Szvitlinec 1981. november 5-én született, a Beregszászi járásban található Hizsa (Kistarna) település lakója volt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.