Helyi tűzszünet lépett életbe Ukrajnában a zaporizzsjai atomerőműnél egy fontos távvezeték megjavítása érdekében – közölte pénteken a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az MTI tájékoztatása szerint.
A délkelet-ukrajnai létesítmény Európa legnagyobb atomerőműve. Az orosz erők röviddel Moszkva 2022 februárjában megkezdett teljes körű háborújukban elfoglalták. Az erőmű a háború során többször megrongálódott, ami miatt
fennállt egy nukleáris baleset veszélye.
A reaktorokat óvintézkedésként leállították, de hűtésükhöz továbbra is áramra van szükség. A NAÜ nyilatkozatban az X-en közölte, hogy jelenleg is folyik a munka a létesítményben.
A 330 kilovoltos tartalék-áramellátás helyreállításának érdekében.
„A szerelés előtt aknamentesítésre is szükség van” – idézték a dokumentumban Rafael Grossinak, az IAEA vezetőjének szavait. A NAÜ szerint az érintett távvezetéken az áramellátás február 10-én szakadt meg, míg egy másik, 750 kilovoltos vezeték sértetlen maradt.
A TASZSZ szerint Alekszandr Lihacsov, a Roszatom orosz atomenergia-együttműködési vállalat vezetője is megerősítette a NAÜ által közvetített tűzszünetet. Mindkét fél többször is vádolta a másikat azzal, hogy tüzérséggel támadta az erőművet.
A harcok alatt bekövetkezett áramkimaradások miatt a NAÜ több korlátozott tűzszünetet is közvetített, hogy lehetővé váljon a keletkezett károk kijavítása - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.