Az orosz erők keddre virradóra a délkeleti Zaporizzsja régiót támadták Ukrajnában, ahol ketten meghaltak – egyikük egy nyolcéves kisfiú –, egy harmadik ember pedig a központi Dnyipro várost ért rakétatámadásban vesztette életét – közölték ukrán tisztviselők.
Oroszország két ukrajnai térségben a vasúti infrastruktúrára, míg az északi Csernyihiv körzetében egy energetikai létesítményre mért csapást – számoltak be az ukrán hatóságok.
A kijevi belügyminisztérium szerint Zaporizzsjában egy szállodakomplexumot ért éjszakai csapásban meghalt egy nő és a fia, a férje és tizenéves lányuk megsebesült. Őket a helyi kórház intenzív osztályán látják el.
Ivan Fedorov, a zaporizzsjai régió kormányzója szerint az elmúlt 24 órában 313 támadás volt, 11 települést ért ágyútűz, több épület megrongálódott a régió közigazgatási központjának számító azonos nevű városban.
Az ukrán légierő közölte, hogy 35 drónból 27-et lelőtt az oroszok éjszakai támadása során,
amelyben az orosz hadsereg négy rakétát is bevetett. Az ukrán energiaügyi minisztérium közölte, hogy az északi Csernyihiv régióban lévő energetikai létesítményt ért dróntámadásban három alkalmazott megsebesült.
Az éjszakai légicsapások az északkeleti Szumi régióban és a középső Dnyipropetrovszki régióban vasúti infrastruktúrát és járműparkot is célba vettek – közölte az ukrán állami vasúttársaság. Mikolajiv regionális kormányzója, Vitalij Kim arról tájékoztatót, hogy a déli térséget ért rakétatámadásnak nem voltak áldozatai.
Ruszlan Kravcsenko, Kijev megye kormányzója azt állította, hogy a légitámadás nem okozott károkat a kritikus infrastruktúrában, nem voltak áldozatok, rendszereik feltartóztatták a csapásokat.
Hozzátette: a törmelékek erdős területeken tüzet okoztak, és kisebb károk keletkeztek egy magas épületben.
Hétfőn késő este az orosz erők rakétákkal támadták a déli Dnyiprót, egy ember meghalt, hat pedig megsebesült – közölte Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk regionális kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.