Ukrán gabonaexport. Illusztráció
Ukrán gabonaexport. Illusztráció

MTI

 / Közélet

A Gabona Ukrajnából nevű program már húszmillió embert mentett meg az éhínségtől - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Kijevben a gabonakezdeményezés harmadik nemzetközi konferenciáján elmondott beszédében.

Hirdetés

Az államfő kiemelte, hogy az ukrán élelmiszerexport összességében 400 millió embert lát el élelemmel a világ száz országában.

Zelenszkij kijelentette: Ukrajnának minden esélye megvan arra, hogy jövőre lezárja a háborút, és januárban egyértelművé kell válnia, mit javasol Donald Trump megválasztott amerikai elnök a háború befejezésére.

"Nyitottak vagyunk az afrikai, ázsiai országok és az arab államok vezetőinek javaslataira is" - tette hozzá.

Hirdetés

Kiemelte: nem szeretné, ha az az orosz dezinformáció befolyásolná az embereket, miszerint Kijev csak a saját béketervében bízik, és nem akar máshonnan származó javaslatokat meghallgatni, mert ez nem igaz.

Az elnök hangsúlyozta egyúttal, hogy a globális Dél Ukrajna oldalára és a háború leállítása mellé áll majd, amint "az Egyesült Államoknak erősebb lesz a pozíciója".

Zelenszkij kijelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök feladatul tűzte ki, hogy az ukrán erőket kiűzzék az oroszországi kurszki régióból még Trump január 20-i beiktatása előtt. Kiemelte: biztosra veszi, hogy emiatt támadott Oroszország új típusú rakétával Dnyipro városára.

Az elnök szavai szerint "a kurszki hadművelet nem játék", és megmutatta, hogy Putyin nem képes teljes mértékben megvédeni a saját országát. Hozzátette egyúttal, hogy ami a harctéri helyzetet illeti, a legsúlyosabb helyzet most a kelet-ukrajnai donyecki régióban van. Szerinte Putyin bizonyítani akarja, hogy "teljesítette a feladatot", ezért törekszik az egész Donbász elfoglalására.

Zelenszkij azt is kijelentette, hogy

Oroszország még soha nem szenvedett akkora veszteséget, mint a kurszki régióban, hozzátéve, hogy Oroszország csak a megfélemlítéshez ért, de nem olyan erős, mint amilyennek látszik.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.