Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint közte és Donald Trump megválasztott amerikai elnök között konstruktív együttműködés alakult ki, és tekintettel Trump jövőbeli kormánypolitikájára, az ukrajnai háború "gyorsabban fog véget érni". Erről az ukrán államfő pénteken beszélt egy rádióinterjúban, amelyből a Szuszpilne ukrán közszolgálati műsorszolgáltató idézett.
Zelenszkij rámutatott arra, hogy az ukrán félnek lehetősége nyílt egyértelműen kifejteni álláspontját a béke elérésével kapcsolatban.
Szavai szerint Trump meghallotta ezt az ukrán álláspontot, és nem tett semmilyen észrevételt vele szemben.
Az ukrán elnök elutasította azt a felvetést, amely szerint Trump tárgyalásokra kényszerítené Ukrajnát Oroszországgal.
"Független ország vagyunk, és ebben a háborúban mind a népünk, mind személy szerint én az Egyesült Államokkal, Trumppal, Bidennel és európai vezetőkkel folytatott tárgyalásaim során bebizonyítottuk, hogy az ülj le és hallgass elv nálunk nem működik"
– érvelt az elnök. Kiemelte, hogy Ukrajnának igazságos békére van szüksége.
"Ne legyen az az érzésünk, hogy a legjobbjainkat veszítettük el egy ránk kényszerített igazságtalan végkimenet kedvéért"
- indokolta Zelenszknij.
"Kétségtelenül, ennek a csapatnak a politikájával, amely most a Fehér Ház élére kerül, gyorsabban fog véget érni a háború. Ez az ő álláspontjuk, az ő ígéretük a társadalmuknak, és ez számukra nagyon fontos"
- fűzte hozzá az ukrán elnök.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.