A kijevi parlament pénteken az ukrán nemzeti bank új elnökévé Andrij Pisnijt nevezte ki - hozta nyilvánosságra Olha Vaszilevszka-Szahljuk, a kormányzó Nép Szolgája párt képviselője.
Az új jegybankelnök kinevezését 290 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban.
Pisnij eddig az állami Oscsadbank vezetője volt, 16 évnyi gyakorlattal rendelkezik az ukrán bankrendszerben, a legtöbb időt az Oscsadbanknál töltötte. Régóta politikai szövetségese Arszenyij Jacenyuk volt miniszterelnöknek. A 2012-es választásokon a Julija Timosenko vezette Haza párt helyettes kampányfőnöke volt, majd később a pártból kivált Jacenyuk csoportjához csatlakozott - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Jaroszlav Zseleznyak képviselő tájékoztatása szerint az új jegybankelnök a törvényhozás előtt felszólalva kiemelte: ahhoz, hogy Ukrajna a nemzetközi partnerektől forrásokat vonzzon az évi több mint 30 milliárd dolláros hiány fedezésére, együttműködésre van szüksége az IMF-fel.
A partnerek támogatásán múlik, hogy Ukrajna képes-e mérsékelni a költségvetés hiányát. Kiállt a hadiállapot idején bevezetett korlátozások mellett. Kijelentette, hogy a jegybank hivatalos árfolyama megfelelő, azaz valósan tükrözi a jelenlegi gazdasági helyzetet - tette hozzá Pisnij.
Pisnij a poszton Kirilo Sevcsenkót váltotta a jegybank élén. Elődje előbb egészségi állapotára hivatkozva nyújtotta be lemondását, később viszont azt állította, hogy politikai nyomásnak volt kitéve.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.