Ukrán Állami Határőrszolgálat ( Illusztráció )
Ukrán Állami Határőrszolgálat ( Illusztráció )
 / Közélet

Az október 9-i adatok szerint már több mint 40 ukrán halt meg, miközben megpróbálta illegálisan átlépni a határt, többnyire a folyókon és a hegyekben, jelentette be Andrij Demcsenko, az Állami Határőrszolgálat szóvivője tájékoztatóján.

Hirdetés

„Legkevesebb 40-en vesztették életüket, amikor illegálisan akarták átlépni az államhatárt. A legtöbb ilyen eset a folyók mentén történt. Valójában az emberek vízbe fulladtak, mivel nem mérték fel erejüket. Természetesen vannak esetek a hegyekben is” 

– mondta a szóvivő.

Hozzátette:

a határőrök többször mentették meg a hegyekben kóborló, kimerültség szélén álló személyek életét.

Demcsenko hangsúlyozta, hogy naponta próbálkoznak meg illegális határátlépéssel az ellenőrző pontokon. Ez többek között okmányhamisítás, az utazás igazi indokainak eltitkolása. De egyre több próbálkozás van az ellenőrző pontokon kívül: a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is a román és a moldovai határszakasz a legnépszerűbb irány. Kevesebb esetet regisztrálnak a magyar, szlovák és lengyel határon.

Megjegyezte, augusztustól kezdődően az illegális határátlépési kísérletek tendenciája a visszaesés irányába mutat. Elmondása szerint már egyre hidegebb az időjárás,  a hegyekben pedig már leesett a hó.

„Esik az eső, ezért az időjárási viszonyok miatt csökken az illegális határátlépési kísérletek száma”,  pontosított az Állami Határőrszolgálat képviselője - közölte a karpat.in.ua.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.