Az ukrán Euromaidan Press közölte, hogy az oroszok motorkerékpáros támadást intéztek Toreck városnál, de a művelet kudarcba fulladt.
Az elmúlt napokban több helyen is arról írtak, hogy az oroszok elkezdtek egy új stratégiát kidolgozni, aminek a lényege, hogy a mozgékony motorokra támaszkodva gyorsan próbálnak meg áttöréseket elérni a frontvonalon.
Az erőddé alakított Donyeck megyei várostól északra szintén ezt alkalmazták, de komoly problémákba futottak bele. Kijev szerint azt próbálták elérni, hogy a jelenleg is kemény harcokkal sújtott
Torecket észak felől megpróbálják átkarolni, ezzel pedig stratégiai előnybe kerüljenek a városnál.
Az ukránok beszámolója szerint súlyos veszteségeket okoztak a támadóknak, akik végül nem jártak sikerrel. Elmondások szerint az itteni frontvonalon nem nagyon érnek el haladást az oroszok ezért alternatív útvonalakon próbálkoznak áttörni, de mindeddig inkább kevesebb, mint több sikerrel. Kijev szerint korábban dél felől is hasonló művelettel próbálkoztak, de akkor sem értek el eredményeket. Északon a terep elsősorban a gépesített támadásoknak kedvez, mivel nagy nyílt terepről van szó, ahol elsősorban lapos mezőkön kell átkelni.
A beszámoló szerint Moszkva páncélosokat is csoportosított a területre, ám a menetoszlop a szokásosnál lassabban haladt. Elmondták, hogy itt szintén a már megszokott „teknős” védelemmel látták el az eszközöket, vagyis a járművekre kívülre plusz fémdarabokat vagy más védelmi célzatú anyagokat helyeztek. Ez azonban lassítja a haladást, így nem tudtak elég gyorsan megfelelő pozícióba érni. Hiába voltak az eszkábált védelmek, mivel a haladás tempója miatt az ukrán drónok képesek voltak több alkalommal is támadni, ezzel áttörni a páncélzatot. Miután a nehézpáncélosok kudarcot vallottak,bevetették a könnyű és mozgékony motorokat, de ezek sem értek el megfelelő eredményt. Bár ezekkel sokkal jobban meg tudták közelíteni az ukrán állásokat, végül ezeket az egységeket is visszaverték főleg FPV-drónokra támaszkodva.
A védelem felfedezte, hogy a telepített aknamezők nem elég hatékonyak a könnyű járművek ellen, azok csak a nehéz páncélosokat semmisítik meg.
A védelem újrakalibrálta a robbanószerkezeteket, hogy azok jóval kisebb nyomásra is működésbe lépjenek.
Moszkva harmadjára is nekifutott egy nagy támadásnak, ekkor vegyesen nehéz járművekkel és könnyű motorkerékpárokkal, de eddigre az aknák miatt már esélyük sem volt áttörni a védelmet
- közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.