A szövetséges országok szinte az összes ígért harci járművet átadták Ukrajnának, az ország most rendelkezik a területei visszafoglalásához szükséges katonai képességekkel - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Stoltenberg hangsúlyozta: noha meglehet, hogy az ukrajnai háború a tárgyaló asztal mellett fog véget érni, a tárgyalások eredménye a harctereken felvonultatott katonai erőtől függ majd.
"Ha a háborúnak tárgyalásos megoldását akarjuk, ahol Ukrajna erős és önálló országként érvényesül, akkor ennek legjobb módja a katonai támogatás biztosítása Kijev számára"
- fogalmazott.
A NATO-szövetségesek és partnereik az Ukrajnának ígért harci járművek több mint 98 százalékát leszállították, 230 harckocsit és 1550 egyéb páncélozott járművet adtak át Kijevnek
- közölte Stoltenberg.
Ezzel összefüggésben a NATO-főtitkár kijelentette: Ukrajnának megvan a szükséges katonai ereje ahhoz, hogy egyértelmű üzenetet küldjön Vlagyimir Putyin orosz elnöknek arról, hogy Oroszország nem fog győzni a harctereken.
Volodimir Zelenszkij ukrán és Hszi Csin-ping kínai elnök szerdai telefonbeszélgetéséről Stoltenberg azt mondta: fontos, hogy Kína jobban értse az ukrán álláspontot. Hozzátette ugyanakkor, ez nem változtat azon a tényen, hogy Peking továbbra sem ítélte el Oroszország ukrajnai invázióját.
Xavier Bettel azt mondta:
"mindannyiunk célja a béke helyreállítása a lehető legrövidebb időn belül".
Szavai szerint az oda vezető út a szükséges katonai támogatás biztosításán, valamint az ukránoknak nyújtott humanitárius segítségnyújtáson keresztül vezet.
A luxemburgi miniszterelnök a kínai és az ukrán elnök telefonhívásával kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy Kína "ne a rossz, hanem a jó oldalra álljon". Kijelentette továbbá, az orosz elnök nem számított arra, hogy az agresszióval azt éri el, hogy újabb országok csatlakoznak a katonai szövetséghez.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.