Donald Trump amerikai elnök hétfőn arról tájékoztatta több európai ország vezetőjét, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások következő fordulóját a Vatikánban tartják majd meg – írja a Meduza a The Wall Street Journal (WSJ) értesülése alapján.
A cikk szerint egyes európai politikusok azt akarták elérni, hogy a pápai államban zajló tárgyalások végeredménye feltétel nélküli tűzszünet legyen, Trump azonban elvetette ezt, mondván: nem szereti ezt a szót. Tette ezt annak ellenére, hogy ő maga is használta, amikor május 8-án a közösségi oldalán, a Truth Socialön harmincnapos tűzszünetre szólította fel a feleket.
A lap beszámolója szerint az európai vezetők engedtek az amerikai elnöknek.
A WSJ úgy tudja, hogy
a tárgyalások június közepén kezdődhetnek meg.
Az új pápa, XIV. Leó hajlandó helyet biztosítani a megbeszélésekhez a Vatikánban – erről Giorgia Meloni olasz miniszterelnök beszélt kedden. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán aztán azt közölte, hogy a helyszínt még nem véglegesítették.
Ugyancsak szerdán Alexander Stubb finn elnök azt mondta, hogy „gyakorlati” tűzszüneti tárgyalásokra már a jövő héten sor kerülhet a Vatikánban, s hogy ezek során az Egyesült Államok és több európai ország is részt vesz majd közvetítőként. Paula Pinho, az Európai Bizottság szóvivője is megerősítette, hogy amerikai és európai résztvevői is lesznek az egyeztetéseknek - közölte a hvg.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.