Rusztem Umjerov, Ukrajna védelmi minisztere. Fotó: rbc.ua
Rusztem Umjerov, Ukrajna védelmi minisztere. Fotó: rbc.ua
 / Közélet

Az ukrán védelmi miniszter közlése szerint már történt egy kisebb ütközet az ukrán hadsereg és az Oroszország oldalán harcoló észak-koreai katonák között az ukrajnai háborúban. Rusztem Umerov a KBS dél-koreai közszolgálati médiumnak nyilatkozott, amiről az kedden számolt be.

Hirdetés

A miniszter azt nem árulta el, hogy mikor és holt történt az ütközet, amely leírása szerint „nem szisztematikusan, a teljes észak-koreai kontingens szintjén megszervezett” volt, de hivatalosan ez tekinthető az Ukrajna elleni orosz hadjáratban való észak-koreai részvétel kezdetének.

Az ukrán vezetés arra számít, hogy az 1500 kilométer hosszú frontvonal északkeleti, keleti és délkeleti pontjain öt észak-koreai egység egyenként körülbelül háromezer katonával fog részt venni a harcokban

– mondta Umerov.

Hétfő esti videoüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta a hírszerzésére hivatkozva, hogy az ukrán erők által megszállt kurszki terület határán van már mintegy 11 ezer észak-koreai katona.

Hirdetés

Az amerikai védelmi minisztérium értesülése szerint akár már 12 ezer észak-koreai katona is lehet Oroszországban, és közülük 10 ezer van a kurszki régióban - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.