Ukrajna észak-koreai gyártmányúként azonosította azokat a rakétákat, amelyeket Oroszország a hónap elején indított keleti régiója ellen – közölte egy ukrán tisztviselő a Kyodo japán hírügynökség pénteki híre szerint.
Az ukrán védelmi minisztérium egyik kutatóintézete összegyűjtötte és elemezte a kelet-ukrajnai Harkiv városát január 2-án ért orosz támadásból származó rakétatörmeléket, és megállapította, hogy az megegyezik az észak-koreai KN-23-as rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal. Ez az első alkalom, hogy Kijev megerősítette az észak-koreai rakéták használatát, mióta Oroszország 2022 februárjában teljes körű támadást indított Ukrajna ellen, ami a legújabb jele lehet annak, hogy Moszkva fegyverkészletei fogyóban vannak – idézett a jelentésből a Kyodo.
„Észak-Korea az egyetlen nemzet a világon, amely olyan rakétákat gyárt, amelyeknek ugyanazok a jellemzői, mint azoknak, amelyeket a roncsokban találtunk. Így arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek minden bizonnyal KN-23-asok” – mondta az ukrán tisztviselő, akit a hírügynökség nem nevezett meg.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.