Légiriadót rendeltek el csütörtök reggel Ukrajna egész területén, több városból, köztük Odesszából rakétatalálatokat jelentettek.
Az első szirénák a déli és keleti régiókban szólaltak meg, majd figyelmeztették az ország középső és nyugati részén élő lakosságot is.
Orosz rakéta csapódott be a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosban
– jelentették a helyi hatóságok.
Több robbanás hallatszott a Dnyeper-parti Dnyipro városában is – közölte a Rada ukrán televíziócsatorna.
Helyi médiajelentések szerint a városban megszűnt az áramszolgáltatás.
Kijevben időlegesen lekapcsolták az áramszolgáltatást – közölte a főváros áramellátásáért felelős társaság (DTEK).
Az ukrán hatóságok korábban arról tájékoztattak, hogy a keddi orosz rakétacsapások több mint 30 ukrajnai infrastrukturális létesítményt rongáltak meg.
Az Ukrenergo nemzeti energiatársaság bejelentette, hogy az ország egész területén tervezetten, lépcsőzetesen időnként kikapcsolják az áramot.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke