Az Ukrán Fegyveres Erőknek nincs elegendő eszközük az orosz légierő elleni küzdelemhez, valamint hiányzik a megfelelő tűzerő is. Ivan Haviljuk altábornagy, az ukrán védelmi miniszter első helyettese kifejtette, hogy Oroszországnak jelentős erőforrás fölénye van. Különösen a humánerőforrásuk és annak kiképzési képességei messze meghaladják Ukrajnáét.
„A háború matematikájának két fő összetevője az emberek és a fegyverek. Az orosz hadsereg létszámában, tűzerőben és páncélozott járművekben is jelentősen felülmúl minket a háború egész időszaka alatt. Ez a mennyiségi fölény a katonai és technikai eszközökben okozza a nehéz helyzetet, például Pokrovszk körzetében és más frontvonalakon”
– nyilatkozta Havriljuk az RBK-Ukrajnának adott interjúban, amikor arról kérdezték, hogyan képesek az orosz megszállók egy éve több irányban támadni operatív szünet nélkül, adta hírül az Unian.
Hozzátette, hogy az ukrán hadseregnek nincs elegendő eszköze az orosz légierő elleni harcra, amely naponta több száz irányított bombát (KAB) dob le az ukrán védők pozícióiraés a frontvonalhoz közeli városokra. Emellett bizonyos frontszakaszokon az ellenség napi 150-200 rohamot hajt végre, ami rendkívül nagy intenzitású harci tevékenységet jelent.
Az altábornagy szerint az ukrán védelmi erők tűzerejének növelése segítene csökkenteni az orosz támadások lendületét. Ez lehetővé tenné, hogy nagyobb veszteségeket okozzanak az ellenség élőerőben és technikai eszközökben, megkönnyítve az ukrán katonák harcát a frontvonalon.
„Több jól képzett katonára van szükségünk. Felkészületlen harcosokat nem küldhetünk a frontra. Ez a parancsnokok személyes felelőssége. A legfontosabb pedig, hogy a társadalomban még mindig nem teljes az a megértés, hogy az ország védelme a háború idején az egész nép feladata, nem csak egyes katonáké vagy mozgósított civileké, akik katonává váltak"
– hangsúlyozta Havriljuk.
A tábornok rámutatott, hogy az ukrán társadalomnak egységesen kell működnie, „egy ökölként”. Azonban jelenleg a közvéleményben negatív hozzáállás uralkodik a mozgósítással kapcsolatban.
Arra a kérdésre, hogy képes lesz-e Ukrajna átvenni a stratégiai kezdeményezést a közeljövőben, Haviljuk kifejtette, hogy az év végéig már csak két és fél hónap van hátra.
A stratégiai kezdeményezés átvétele rendkívül nehéz feladat - mondta. Ehhez hatalmas erőforrásokra van szükség – humánerőforrásra, fegyverekre és katonai technikára. Amíg nem szerzünk légi fölényt, vagy legalább részleges fölényt bizonyos irányokban, rendkívül nehéz lesz ezt megvalósítani - emelte ki az altábornagy.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.