Szöul szerint az Oroszországba vezényelt észak-koreai katonák már harcolnak
Szöul szerint az Oroszországba vezényelt észak-koreai katonák már harcolnak
 / Közélet

Az Oroszországba vezényelt észak-koreai katonákat a moszkvai légideszant-erőkhöz, illetve a tengerészgyalogsághoz vezényelték, egy részük már részt is vesz a harcokban – közölte szerdán a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Ügynökség (NIS) parlamenti képviselőkkel.

Hirdetés

A NIS a parlamenti hírszerzési bizottság zárt ajtók mögött tartott ülésén ismertette ezeket az értesüléseit – közölte Li Szongkvün néppárti és Park Szunvon demokrata párti képviselő, akik részt vettek az ülésen.

Az ügynökség közölte: információk szerint

„az észak-koreai csapatokat október végén átvezényelték Kurszkba, miután befejezték a (helyi viszonyokhoz történő) alkalmazkodást, és kiképzést kaptak Oroszország északkeleti részén”.

A tájékoztatásból kiderült:

„Miután beosztották őket az orosz légideszant-dandárhoz, illetve a tengerészgyalogsághoz, (egyesek) taktikai és drónelhárítási képzést kapnak, míg mások már harcolnak”.

A NIS arról is beszámolt a törvényhozóknak, hogy az észak-koreai csapatok más veszteségeket is elszenvedhettek, illetve lehetnek sebesültjeik.

A dél-koreai hírszerzők azon fáradoznak, hogy felderítsék az északiak harci körülményeit, és pontosan megismerjék káruk mértékét.

Az ügynökség egyúttal megerősítette, hogy Észak-Korea nagy hatótávolságú tüzérségi eszközöket exportál Oroszországba, köztük 170 mm-es önjáró lövegeket és 240 mm-es rakéta-sorozatvetőket. Korábban olyan jelentések jelentek meg, hogy Észak-Korea tüzérségi lövedékeket és rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat szállított Oroszországba - közölte a hirado.hu.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.