Ukrán légvédelem "munka" közben az orosz-ukrán háborúban. Fotó: facebook.com/kpszsu
Ukrán légvédelem "munka" közben az orosz-ukrán háborúban. Fotó: facebook.com/kpszsu

MTI

 / Közélet

Az orosz hadsereg 97 csapásmérő, valamint álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen szerdára virradóra, a támadóeszközök több mint 70 százalékát megsemmisítette a légvédelem, azonban a becsapódások következtében infrastrukturális és energetikai objektumok rongálódtak meg - jelentették katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.

Hirdetés

Az előzetes adatok szerint a légvédelem 70 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével az eredeti pályájukról eltérített, de 13 helyszínen 27 drón célba talált, egy esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat - közölte a légierő parancsnoksága a Telegramon.

Dnyipropetrovszk megye katonai kormányzója, Vladiszlav Hajvanenko a arról számolt be, hagy a légvédelem 31 drónt semmisített meg az éjszaka folyamán a térségben. Ezzel együtt hangsúlyozta, hogy az orosz hadsereg támadása károkat okozott az infrastruktúrában Krivij Rih, Dnyipro és Pavlohrad körzetében.

Dnyipro térségében folytatódnak a munkálatok, hogy több mint egymillió fogyasztó hő- és vízellátását helyreállítsák

- számolt be az Unian hírügynökség Olekszij Kuleba, helyreállításért felelős miniszterelnök-helyettes és közösségfejlesztési miniszter Telegramon közzétett jelentése nyomán. Tájékoztatása szerint több településen részben sikerült helyreállítani a központosított rendszereket, a munkacsoportok pedig fokozott intenzitással dolgoznak. A Dnyipro folyó bal partján csökkentett nyomás mellett helyreállt a vízszolgáltatás. A szociális és kritikus infrastrukturális létesítmények áramellátását aggregátorokkal biztosítják.

Az áramtalanított Dnyipróban és körzetében az összes vonatot továbbra is dízelmozdonyok továbbítják. A vasútállomásokat szintén aggregátorok működtetik, és a melegedő pontok is nyitva vannak - tette hozzá Kuleba.

A helyreállításért és térségfejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes arról is beszámolt, hogy a délkelet-ukrajnai

Zaporizzsjában egész éjjel dolgoztak a javítóbrigádok, így az áramellátás helyreállt, a lakásokban fokozatosan helyreáll a fűtés és az ivóvízszolgáltatás.

Az energiaügyi minisztérium tájékoztatása szerint Dnyipropetrovszk térségében jelenleg 800 000 fogyasztó van áram nélkül.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.