Az orosz hadsereg több mint 500 rakétát és drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen szerdára virradóra, az eddigi adatok szerint legalább öten megsebesültek, és számos infrastrukturális létesítményben komoly károk keletkeztek- közölték ukrán katonai és helyhatósági források.
A légierő parancsnokságának szerda reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg 24 különböző típusú rakétával és 502 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadt ukrajnai célpontokat. A légvédelem 21 rakétát és 430 drónt semmisített meg, illetve térített el eredeti pályájáról. 14 helyszínen célba találtak a támadó eszközök, 14 esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat. A légierő hangsúlyozta, hogy az ellenséges támadás folytatódik, a légtérben még több orosz drón található.
Szerdára virradóra a közép-ukrajnai Kirovohrad megyében található Znamjanka települést orosz dróncsapás érte, a támadásban öt ember megsebesült, 28 ház megrongálódott, a város lakói áram nélkül maradtak - közölték vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok Andrij Rajkovics megyei katonai kormányzó, illetve a katasztrófavédelem Telegram-bejegyzései alapján.
Az Ukrzaliznicja állami vasúttársaság sajtószolgálata közölte, hogy az orosz támadás és a vasúti infrastruktúra megrongálódása miatt Kirovohrad megyében több mint 20 távolsági járat többórás késéssel közlekedik. A vállalat azt is közölte, hogy a támadásban négy vasúti dolgozó sebesült meg, őket kórházban kezelik, állapotuk kielégítő.
Az állami katasztrófavédelem reggel a Telegramon jelentette, hogy a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében raktárépületeket ért találat, a mentőegységek mintegy 9000 négyzetméteren oltják a tüzet 135 ember és 35 technikai egység bevetésével. A jelentés szerint a támadásban senki sem sebesült meg.
Kijev megyében, valamint a nyugat-ukrajnai Luckban és Hmelnickijben is károk keletkeztek, de a jelentések szerint ott nincsenek halottak és sebesültek.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.