Ballisztikus rakéta. Illusztráció.
Ballisztikus rakéta. Illusztráció.

MTI

 / Közélet

Az orosz hadsereg egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakétával, valamint 146 drónnal mért csapást ukrajnai célpontokra szerdára virradóra, a csapásmérő eszközök több mint egynegyede célba talált, a támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak, lakóépületek és infrastrukturális létesímények rongálódtak meg - közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.

Hirdetés

A légvédelem 103 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével az eredeti pályájukról eltérített, 22 helyszínen a ballisztikus rakéta mellett 36 drón célba talált

- jelentette szerdán a légierő parancsnokságának Telegram-csatornája. A hivatalos közlemény kiadásának időpontjában még tartott a támadás, néhány drón az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

Az éjszakai légitámadás következtében a Kijev megyei Bilohorodi kistérségben két ember meghalt, négyen pedig megsebesültek egy többszintes lakóépületet ért találat következtében, amelynek legfelső emeletén tűz keletkezett

- tette közzé Mikola Kalasnyik katonai kormányzó Telegramon közzétett jelentését idézve az Unian hírügynökség.

Az orosz hasereg a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rihben ballisztikus rakétával mért csapást egy infrastrukturális létesítményre, a támadásban két ember megsebesült - jelentette Olekszandr Vilkul, a város védelmi tanácsának vezetője a Telegramon. A rakétacsapás következtében több nagy fűtőház vészleállítását kellett végrehajtani, jelenleg közel 700 lakóház van fűtés nélkül - fűzte hozzá.

Zaporizzsjában négyen sebesültek meg a reggeli légitámadásban, a város egyes részein nincs áramszolgáltatás, 12 többszintes lakóház megrongálódott

- közölte Ivan Fedorov, megyei katonai kormányzó Telegram-bejegyzése nyomán az Interfax-Ukrajina hírügynökség.

Odesszát már a második egymást követő éjszakán tömeges légitámadás érte, az Unian hírügynökség helyszíni tudósítója szerint többször is légiriadót rendeltek el a fekete-tengeri kikötővárosban.

A csapásokban három ember megsebesült, lakóházak és vallási létesítmények rongálódtak meg, a kikötői infrastruktúrában is károk keletkeztek - jelentette Szergej Liszak, a városi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.