Ukrajna újabb fegyverszállítmányok iránti felhívással fordult kedden a nemzetközi közösséghez a Kijev és más ukrán nagyvárosok elleni heves orosz légicsapásokat követően.
„A moszkvai terrorista rezsimnek fel kell ismernie, hogy a nemzetközi közösség nem huny szemet az ukrajnai civilek legyilkolása és a polgári infrastruktúra lerombolása felett”
– hangoztatta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az X-en közzétett bejegyzésében.
A tárcavezető konkrétan új légvédelmi rendszerek és lőszerek, illetve különböző típusú drónok, valamint 300 kilométeresnél nagyobb hatótávolságú rakéták beszerzésének szükségességét említette.
Kuleba egyben sürgette, hogy
a befagyasztott orosz pénzeket tegyék hozzáférhetővé Ukrajna számára.
Az ukrán diplomácia vezetője követelte azt is, hogy „a releváns fővárosokban” és nemzetközi szervezetekben szigeteljék el az orosz diplomatákat.
A kijevi tárca közleménye szerint
a keddi orosz légicsapásokat „kizárólag” polgári célpontok ellen hajtották végre.
Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka Telegram oldalán viszont azt írta, hogy civil létesítmények, illetve a létfontosságú infrastruktúra mellett ipari és katonai objektumokat is támadások értek.
Keddre virradóra heves drón- és légicsapások érték Kijevet és Harkiv városát, kioltva legkevesebb öt ember életét és megsebesítve 120-at. Ukrán állítások szerint a rakéták és drónok több mint 70 százalékát sikerült lelőni.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.