Teljes körű hozzáférést sürgetett az ukrán és az orosz hadifoglyokhoz a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) szerdán Genfben, nehezményezve, hogy a nemzetközi jog által garantált humanitárius látogatások „nem az elvárásoknak megfelelően működnek”.
Mirjana Spoljaric, az ICRC elnöke decemberben Ukrajnában tett látogatását követően az orosz külügyi tárca közleménye szerint január 20-án tervez találkozót Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Az ICRC-nek jelenleg mintegy 600 munkatársa dolgozik Ukrajnában, ahol Oroszország tavaly februárban indított háborút.
„Az ICRC mindkét fél hadifoglyait látogatja, mindazonáltal haladéktalanul teljes körű, akadálytalan, rendszeres hozzáférést szorgalmaz mindegyikőjükhöz, bárhol is tartsák őket fogva”
– hangsúlyozta állásfoglalásában a segélyszervezet.
Az ICRC bizalmasan kezeli a látogatásokat, és nem ad ki információkat az általa felkeresett hadifoglyok számáról, illetve a vizitek gyakoriságáról. A vonatkozó nemzetközi jogi szabályokat a genfi konvenciók tartalmazzák, amelyek érvényesek Oroszországra és Ukrajnára is. A rendelkezések célja biztosítani az ICRC számára a rendszeres látogatásokat, valamint azt, hogy a hadifoglyokkal a nemzetközi normáknak megfelelően bánjanak. Ennek érdekében a segélyszervezet ellenőrzi a fogva tartás körülményeit és a bánásmódot, elősegíti a kapcsolattartást a családokkal, ezenfelül takarókat, meleg ruházatot, tisztálkodási cikkeket, illetve könyveket is biztosít a raboknak - írta az MTI.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.