Volodimir Zelenszkij is beszédet mondott március 31-én, a bucsai vérengzés emléknapján. Az ukrán elnök szerint Oroszország a következőt próbálja elhitetni az Egyesült Államokkal: két hónap alatt elfoglalja a Donbászt, Ukrajna kivonul a régióból, majd ezt követően befejeződhet a négy éve tartó háború.
„Mindeddig azt kommunikálta Oroszország, hogy a háború vagy a háború aktív szakaszának végét akkor látják, ha Ukrajna – miután meghozta ezt a döntést – kivonul keletről. A probléma az, hogy most az amerikaiaknak új határidőket emlegetnek. Meglepő, hogy bárki elhiszi ezt. Egyszerűen megdöbbentő, ez már olyan régen tart” – idézte az Ukrinform az ukrán államfő szavait.
Azt mondták – ez a legfrissebb információ –, hogy két hónapon belül elfoglalják országunk keleti részét, azaz saját szavaikkal élve elfoglalják a Donbászt. Tehát Ukrajna két hónapot kap a kivonulásra, és akkor véget ér a háború
– magyarázta.
Zelenszkij megjegyezte, „ha viszont Ukrajna nem vonul ki két hónapon belül, akkor Oroszország elfoglalja a Donbászt, és utána más feltételek lépnek érvénybe”. Úgy véli, hogy ebből egy logikus kérdés következik: „ha az oroszok célja valóban csupán a Donbász, miért jelenti ki az orosz fél, hogy tovább kíván nyomulni, és hogy más feltételek is lesznek?”.
Az ukrán elnök szerint a kérdés mégsem a régióról szól, és rámutatott: az oroszok maguk is tisztában vannak azzal, hogy két hónap alatt nem tudják megszerezni a Donbászt. Éppen ezért – Zelenszkij megítélése szerint – az orosz fél partnereire próbál nyomást gyakorolni.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna kész tűzszünetet kötni a frontvonalakon, amely „erős kompromisszum” és előremozdíthatja a diplomáciai folyamatokat - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.