Az ukrán ellentámadás folyamatosan halad előre, egyes területeken az ukrán erők átjutottak Oroszország védelmi vonalán, azt viszont nem tapasztaljuk, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök céljai megváltoztak volna - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Brüsszelben.
Evika Silina szeptember közepén megválasztott lett miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján Stoltenberg aláhúzta: a tartós békéhez vezető legsimább út, ha a NATO fokozza az Ukrajnának nyújtott támogatást.
Üdvözölte a NATO-szövetségesek jelentős hozzájárulását az ukrán védelemhez, különös tekintettel az első amerikai Abrams-harckocsikra, amelyek két napja érkeztek meg Ukrajnába, növelve az ukrán erők képességét az orosz erők visszaszorítására.
Mint mondta, Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúja évtizedek óta a legnagyobb fenyegetést jelenti a szövetségesek biztonságára, ezért a legutóbbi, júliusban tartott NATO-csúcstalálkozón a szervezet tagjai fontos lépéseket tettek országaik biztonságának megőrzésére.
"Megállapodtunk a hidegháború óta a legerősebb regionális védelmi tervekről, 300 ezer fokozott készenlétben álló katonával erősítettünk"
- mondta.
Stoltenberg méltatta Lettország hozzájárulását Ukrajna védelméhez.
"Lettország ad otthont egy kanadai vezetésű harccsoportnak, amely erősíti elrettentő és védelmi képességünket a NATO keleti szárnyán. A szárazföldön is fokozzuk jelenlétünket, Kanada pedig azt tervezi, hogy megduplázza csapatainak létszámát Lettországban"
- jelentett ki a NATO-főtitkár.
Evika Silina lett kormányfő a sajtótájékoztatón leszögezte: Lettország nem tűrheti Oroszország nyílt agresszióját a demokrácia, a szabadság és a jólét ellen, a lett kormány határozottan kiáll Ukrajna mellett.
"Közös feladatunk, hogy továbbra is támogassuk Ukrajnát, amíg győzelmet nem arat az orosz erők felett. Ahhoz, hogy hosszú távon biztosítsuk a békét Európában, be kell fogadnunk Ukrajnát a NATO-ba"
- hangsúlyozta.
A lett miniszterelnök kijelentette, hogy kormánya növelni fogja védelmi költségvetését, és célul tűzte ki, hogy a védelembe való befektetések összege 2027-re eléri a GDP 3 százalékát.
"Lettország is új fegyverrendszereket fog telepíteni, és továbbra is beruház a szövetséges csapatok fogadására szolgáló új infrastruktúrába"
- mondta el Evica Silina.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.