Az elmúlt hetekben orosz megszállás alatt álló falvak egy csoportjának a felszabadítása nem volt „fő esemény” Kijev tervezett ellentámadásában – jelentette ki Olekszij Reznyikov védelmi miniszter a Financial Timesnak című brit lapnak adott interjújában, számolt be a karpat.in.ua hírportál.
A jelentés szerint Reznyikov elmondta:
„Amikor ez megtörténik, látni fogják az egészet. Mindenki látni fogja az egészet.”
Egyúttal felszólított arra, hogy, hogy ne tulajdonítsanak jelentőséget Ukrajna lassú előrenyomulásának a jól megerősített oroszokkal szemben. Mint rámutatott
az ukrán haderő fő tartalékai, különösen a nemrég Nyugaton kiképzett, modern NATO-harckocsikkal és páncélozott járművekkel felszerelt dandárok többsége még nem vesz részt a hadműveletben.
A védelmi miniszter azt is elmondta, hogy a múlt hétvégi oroszországi lázadás Vlagyimir Putyin elnök rezsimjének alapvető gyengeségét mutatja, de óva intett attól, hogy további „lázadásokra és nyugtalanságra” fogadjanak a csatatéren elért siker érdekében.
Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a moszkvai zavargások arra késztetik a nyugati fővárosokat, hogy tovább növeljék a fegyverszállítást Kijev megsegítése érdekében.
„Az ukrán hadsereg továbbra is súlyos veszteségeket okoz az orosz erőknek, eszközként használva a pusztításukat, és célként az ukrán földek felszabadítását”
– mutatott rá Olekszij Reznyikov.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.