A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) két magas rangú politikusa hétfőn az ukrán fővárosba, Kijevbe érkezett különvonattal.
Lars Klingbeil pártelnök és kollégája, Rolf Mützenich, az SPD német parlamenti frakcióvezetője a tervek szerint megbeszélést folytat majd kormánytisztviselőkkel, köztük Dmitro Kuleba külügyminiszterrel és parlamenti képviselőkkel. Egyik első találkozójuk a kijevi polgármesterrel, Vitalij Klicskóval volt.
Klingbeil érkezését követően kijelentette:
pártja mindig is világossá tette, hogy fenntartás nélkül kiáll Ukrajna mellett. Hozzátette, ez a háború kitörésének első napja óta látható.
Az SPD-nek meg kellett küzdenie azokkal az erős bírálatokkal, amelyek a Moszkva egy évvel ezelőtti támadását megelőző politikáját érte. A kritikusok, többek között Ukrajnában is, azzal vádolják a pártot, hogy évtizedek óta rendkívül rosszul ítéli meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Az SPD azok közé a berlini politikai erők közé tartozott, amelyek általában úgy vélték, hogy az Oroszországgal való együttműködés erősíti az európai stabilitást, de ez a szemlélet hozzájárult Németország Oroszországtól való energiafüggőségéhez.
A két politikus nyilvánosan elismerte, hogy a múltban hibásan ítélte meg az SPD Oroszország-politikáját.
Klicsko a két politikus látogatását rendkívül fontos jelzésnek nevezte Ukrajna számára.
„Minél erősebb lesz Ukrajna támogatása, annál gyorsabban megnyerjük ezt a háborút”
– hangoztatta a kijevi polgármester.
Az orosz támadás 2022. február 24-i kezdete óta több magas rangú SPD-politikus is járt már Ukrajnában, közöttük tavaly júniusban Scholz kancellár.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.