Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja
Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja
 / Közélet

Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff csütörtökön kijelentette, hogy a közelmúltbeli tárgyalások során „jelentős előrelépést” értek el az ukrajnai háború befejezése érdekében – számolt be az rbc.ua hírportál Witkoff sajtótájékoztatójára hivatkozva.

Hirdetés

A jelentés szerint Witkoff elmondta, hogy az ukrán fél azt mondta neki, hogy a legnagyobb előrelépést a közelmúltban érték el Genf óta. Hozzátette, hogy ez az előrelépés a legnagyobb, amit a háború négy éve alatt elértek.

„Múlt vasárnap Abu-Dzabiban öt orosz tábornok volt velünk Jareddel (Trump veje, Jared Kushner – a szerk.), velem és Dan Driscoll-lal (az amerikai hadsereg minisztere, egy másik Trump-tárgyaló – a szerk.). Úgy gondoljuk, komoly előrelépést tettünk” – mondta el a különmegbízott.

Witkoff megerősítette, hogy a következő tárgyalási fordulóra „körülbelül egy hét múlva” kerül sor. De – mint mondta – jelenleg „sok pozitív dolog történik a tárgyaló felek között a területek ügyében”- közölte a karpat.in.ua.

Hirdetés

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.