Andrij Szibiha, Ukrajna külügyminisztere. Fotó: РБК-Україна
Andrij Szibiha, Ukrajna külügyminisztere. Fotó: РБК-Україна

MTI

 / Közélet

Oroszország mindeddig nem reagált arra a dokumentumunkra, amelyben Ukrajna bemutatta a háború lezárására vonatkozó elképzelését - közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az X közösségi oldalon.

"A dokumentumot a hétfőn tartott isztambuli találkozó előestéjén küldtük el. A találkozó során küldöttségünk megkérdezte az oroszokat, mik az ő elképzeléseik. Semmilyen választ sem adtak. Sem a találkozó alatt, sem azt követően. Választ követelünk Oroszországtól. Minden egyes hallgatással töltött nap azt bizonyítja, hogy ők folytani akarják a háborút"

- hangsúlyozta a tárcavezető a keddi keltezésű bejegyzésben.

Megjegyezte:

ahelyett, hogy válaszoltak volna Ukrajna konstruktív javaslataira, az orosz fél "ultimátumok sorát fogalmazta meg, amelyek nem viszik közelebb a helyzetet a valódi békéhez". "Ez pedig ellentmond Oroszország korábbi, többek között az Egyesült Államoknak tett ígéreteinek, miszerint ezen a héten Isztambulban reális és megvalósítható javaslattal fognak előállni"

- mutatott rá.

Szibiha szavai szerint Oroszország mindeddig elutasított minden érdemi tűzszüneti formátumot. "Ez elegendő alapot szolgáltat partnereink számára ahhoz, hogy már most új szankciókat vezessenek be Oroszország ellen" - tette hozzá. Kijelentette, hogy ha az isztambuli találkozók nem segítik elő a béke megteremtését, azzal szükségessé válik egy elnöki találkozó.

Az ukrán külügyminisztérium és a főügyészi hivatal hivatalos honlapján közölte, hogy az Oroszország által indított háborúban - 2022 februári kezdete óta mostanáig - 631 gyermek vesztette életét, és több mint 1975 kiskorú sebesült meg.

Az adatok nem tartalmazzák az ideiglenesen megszállt területeken - köztük Mariupol városában - elhunyt gyermekeket - tették hozzá közleményükben.

Oleh Kiper, a déli Odessza megye kormányzója közölte, hogy az orosz erők csapásmérő nagyszabású támadást hajtottak végre a megye székhelye, Odessza városa ellen, egy ember megsebesült, és károk is keletkeztek. A szintén dél-ukrajnai Herszon városát is dróntámadás érte, egy ember életét vesztette - tájékoztatott Olekszandr Prokugyin megyei kormányzó a Telegramon.

A Donyeck megyei ügyészi hivatal a Facebookon közölte, hogy az orosz erők szerdán egy FAB-250 típusú irányított légibombával csapást mértek a régióban lévő Rodinszke település lakóövezetére, négy ember megsebesült.

Az ukrán légierő jelentése szerinmt Oroszország szerdára virradó éjjel 95 drónnal támadta Ukrajnát, ebből a légvédelem 61-et semlegesített.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.