Fegyir Venyiszlavszkij, a parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja
Fegyir Venyiszlavszkij, a parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja
 / Közélet

Fegyir Venyiszlavszkij parlamenti képviselő, a parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagja tájékoztatóján közölte, hogy a behívók elektronikus kommunikációs eszköz alkalmazásával való kézbesítése jelenleg nincs napirenden, írta az Ukrinform.

Hirdetés

Venyiszlavszkij emlékeztetett arra, hogy amikor a Nemzetbiztonsági és Védelmi és Hírszerző Bizottság tárgyalta a mozgósításról szóló törvényjavaslatot, a képviselők több hónapon át tárgyaltak minden kérdést, amelyek között volt a behívók elektronikus kommunikációs eszközök alkalmazásával való kézbesítésének lehetősége.
„A bizottság akkor úgy döntött, hogy jelen pillanatban ez még korai, vagyis ez a lehetőség nem merült fel” – mondta.

A parlamenti képviselő kifejtette: a kérdés lekerült a napirendről, a törvényjavaslatot pedig támogatta a törvényhozó testület.  

„A védelmi minisztérium és a szakbizottság, valamint az Elnöki Hivatal, Ukrajna elnöke álláspontja – jelen pillanatban kizárt dolog az elektronikus behívók bevezetése” 

– mondta Veniszlavszkij.

Hozzátette: ha a hatóságok az elektronikus behívót érintő módosításokat kívánnak végrehajtani, akkor számos jogszabályon kell majd változtatni, „de ezeket a törvényeket nem tervezik  módosítani, amelyek lehetőséget adnának az elektronikus  behívók kézbesítésére” - közölte a karpat.in.ua.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.