A hadsereg kérésének megfelelően Ukrajnában változásokat vezettek be a mozgósításban, ez vonatkozik az elkerülők büntetésének szigorítására is – jelentette ki csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök Litvániában az Andrzej Duda lengyel és Gitanas Nauseda litván államfőkkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be a karpat.in.ua.hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij megjegyezte, hogy a mozgósítás Ukrajnában a megállapított feltételek szerint zajlik, és háromhavonta folytatódik.
„A hadseregünk kérésére a mozgósításban változások történtek, és ennek megfelelően megerősödik az ellenőrzés az elkerülők felett. Azt akarom mondani, hogy minden olyan személy, aki az új törvény nélkül is megsértette a mozgósításról szóló törvényt és hadköteles korú, és elkerülő volt, vagy törvényen kívüli dolgokat tett, megsértette a törvényt, attól függetlenül, hogy érvényben van-e más jogszabály vagy sem”
– hangsúlyozta.
Az ukrán elnök megjegyezte: az új törvény rögzít néhány normát, amelyek a katonai vezetést segítik.
„A dokumentum különösen fontos kérdéseket tartalmaz a fronton tartózkodó katonai személyzet támogatásával, valamint a szabadságolással és a rotációval kapcsolatban”
– emlékeztetett Volodimir Zelenszkij.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.