Március végén a megkérdezett ukránok 83 %-a hitt Ukrajna győzelmében az Oroszország elleni háborúban és csak 11 % válaszolta, hogy nem hisz benne, 6 % pedig nem tudott dönteni – derült ki a Razumkov Központ frissen végzett felmérésének adataiból, számolt be az rbc.ua hírportál.
A kutatás szerint a győzelemben hívők 22 %-a gondolja úgy, hogy ez még az idei év vége előtt megtörténik, míg 2023 február-márciusában még 50 % vélekedett úgy, hogy 2023 vége előtt jön a győzelem. További 34,5 % gondolta úgy, hogy 1-2 éven belül lesz győzelem (2023 február-márciusban 26 % volt). Hogy 3-5 évet kell várni a diadalra, 17 % hitte, míg 7 % több mint 5 évre taksálta a győzelmet, 4 % és 1 %, hogy a győzelem az „életében aligha” fog megtörténni, 0,8 % és 0,4 % pedig, hogy soha nem lesz ukrán győzelem. Többen vannak, akik nem tudják, hogy pontosan mikor számíthatnak győzelemre (21 %, illetve 15 %).
Arra, hogy mi tekinthető győzelemnek, a győzelemben hívők relatív többsége (45,5 %) azt válaszolta, hogy győzelemnek tekinthető az orosz csapatok kiűzése Ukrajna egész területéről és a határok visszaállítása a 2014 januári állapotoknak megfelelően. További 23 % győzelemnek tartaná az orosz hadsereg megsemmisítését és a felkelés/összeomlás elősegítését Oroszországon belül. 11 % győzelemnek tekinti a 2022. február 23-i status quo helyreállítását, 9 % az orosz csapatok kivonását Ukrajna egész területéről, kivéve a megszállt Krímet, és 6 % a háború befejezését, még akkor is, ha az orosz hadsereg azokon a területeken marad, amelyeket a teljes körű invázió következtében (2022. február 24. után) foglaltak el.
A felmérést a Razumkov Központ 2024. március 21. és 27. között végezte 2020 válaszadó bevonásával az ukrán kormány által ellenőrzött területeken. A kutatást az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) finanszírozta közölte a karpat.in.ua.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.