A korrupciós vádak sorozata után a tárca iránti bizalom helyreállításával bízta meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az új védelmi minisztert, Rusztem Umerovot.
Egy nappal azután, hogy a kijevi parlament jóváhagyta Umerov kinevezését, Zelenszkij bemutatta az új minisztert magas rangú katonai és védelmi vezetőknek, és bejelentette: Umerov elsődleges feladatául szabta meg a nemzetközi együttműködés fejlesztését és azt, hogy Ukrajnát a NATO-tagság felé vezesse.
„Ami a legfontosabb, több bizalomra van szükségünk. Bizalomra a meghozott döntésekben, bizalomra a végrehajtott beszerzésekben és bizalomra a szállításokban”
– mondta Zelenszkij.
Kijelentette, ha változtatásokra van szükség a katonák érdekében, azokat haladéktalanul meg kell tenni.
Az államfő azután menesztette Umerov elődjét, Olekszij Reznyikovot, hogy a tárcával kapcsolatosan korrupciós vádak láttak napvilágot, mindenekelőtt a beszerzésekkel összefüggésben. Reznyikov több milliárd dollár nyugati katonai segítség biztosításában működött közre az Oroszország indította háború tavaly februári kezdete óta, de őt magát nem vádolták korrupcióval.
Rusztem Umerov csütörtökön közölte: elsődleges feladatainak tekinti, hogy a tárcát a védelmi erők közötti fő koordinációs intézménnyé tegye, jobban megbecsülje az egyes katonák értékét, fejlessze az ukrán hadiipart, és harcoljon a korrupció ellen.
Hozzátette, hogy céljának tekinti a szövetségesek nemzetközi együttműködését a háború idején és azt, hogy új partneri viszonyokat alakítson ki.
Volodimir Zelenszkij kijelentette:
bízik abban, hogy Rusztem Umerov képest lesz eleget tenni valamennyi rábízott feladatnak.
Kinevezése előtt Rusztem Umerov Ukrajna legnagyobb privatizációs ügynökségét vezette, és az érdemeként tartották számon, hogy az intézményt megreformálva a háború ellenére képes volt veszteséges állami cégeket magánvállalkozóknak értékesíteni.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.