Németország Leopard 2 harckocsikkal is segíti Ukrajnát az orosz támadás elleni védekezésben - közölte a szövetségi kormány szóvivője szerdán.
Steffen Hebestreit közleménye szerint
a szerdai berlini kormányülésen hozott döntés alapján első lépésként egy századnyi, vagyis 14 darab Leopard 2 A6 típusú harckocsit adnak át a német hadsereg (Bundeswehr) állományából.
A támogatás azt szolgálja, hogy az ukrán hadsereg minél gyorsabban felállíthasson két zászlóaljat a német gyártmányú harckocsikból. Ehhez más országok is átadnak ilyen járműveket Ukrajnának, amihez megkapják a német kormány engedélyét.
Olaf Scholz kancellár kiemelte, hogy a döntés megfelel a kormány eddig is követett alapelvének, miszerint Németország a partnereivel szorosan együttműködve segíti Ukrajnát az orosz agresszió elleni védekezésben - áll a közleményben.
A világ legerősebb és legmodernebb harckocsijának számító Leopardok használatára Németországban képeznek ki ukrán katonákat. A támogatási csomaghoz a járművek és a kiképzés mellett lőszer, szállítás és karbantartás is jár
- tették hozzá.
Elsőként, január közepén a lengyel kormány jelentette be, hogy ugyancsak 14 darab Leopard 2-vel is támogatná Ukrajnát, ha más országok követik példáját. A német sajtóban közölt elemzések szerint Németország mellett Finnország, Svédország, Hollandia, és akár Spanyolország és Portugália is csatlakozhat a lengyel kezdeményezéshez, az Egyesült Államok pedig ugyancsak a legmodernebb harckocsijából, az M1 Abrams típusból adhat át jelentős számú darabot Ukrajnának.
A német kormánynak a hadiipari exportról szóló szabályok miatt nemcsak arról kellett döntenie, hogy kaphat-e Ukrajna Leopardokat a Bundeswehrtől, hanem arról is, hogy engedélyezi-e más országoknak a német gyártótól vásárolt harckocsik továbbadását. A döntést hetekig folytatott belső egyeztetés és nyilvános vita előzte meg.
Andrij Melnyik ukrán külügyminiszter-helyettes, korábbi berlini nagykövet az ntv német hírtelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy
a védekezés támogatása modern nyugati harckocsikkal csak a számos szükséges lépés egyike, és következő lépésként az ukrán haditengerészetet is meg kell erősíteni.
Ukrajnának hadihajókra és tengeralattjárókra is szüksége van nyugati támogatóitól, hogy megvédhesse igen hosszú fekete-tengeri partvonalát és megakadályozhassa az újabb orosz tengeri támadásokat
- mondta a diplomata.
Hozzátette:
a háborúnak még messze nincs vége, Oroszország "nagyon erős ellenfél", és hadiipara "teljes gőzzel termeli a fegyvereket".
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.