Taurus nagy hatótávolságú rakéták. Illusztráció
Taurus nagy hatótávolságú rakéták. Illusztráció
 / Közélet

Az ukrán hírszerzés vezetője újfent reményét fejezte ki, hogy Németország végül mégis Ukrajna rendelkezésére bocsát Taurus manőverező robotrepülőgépeket.

Hirdetés

„A Taurusok minden bizonnyal megkönnyítenék az életünket” – mondta Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (GUR) vezetője az ARD német tévécsatornának vasárnap adott interjújában, amelyben kifejtette, hogy a rakéta kiváló fegyver parancsnoki központok és más fontos célpontok ellen. Ilyen célpontnak nevezte a Krímet Oroszországgal összekötő hidat is.

Budanov az interjúban megerősítette, hogy Ukrajna tavasszal vagy nyáron újabb orosz offenzívára számít,főként a keleti régióban.

 Olaf Scholz német kancellár továbbra is határozottan ellenzi a Taurusok Ukrajnába küldését, attól tartva, hogy Kijev a német rakétákkal a frontvonalaktól távoli orosz célpontokra is csapást mérhet, és ezzel belesodorhatja Németországot a háborúba.

Hirdetés

Budanov az interjú során nem kívánt nyilatkozni a háború konkrét kilátásairól, de szavai szerint a helyzetet „ellenőrzés alatt tartják”. Hozzátette, hogy még ebben az évben sor kerülhet egy ukrán ellentámadásra, de az „katasztrofálisan nehéz” feladatot jelentene Ukrajna számára a Nyugat folyamatos támogatása nélkül - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.