A három balti állam – Észtország, Lettország és Litvánia – külügyminisztere szombaton felszólította Németországot, hogy „már mostantól” szállítson Leopard nehézharckocsikat Ukrajnának, hogy segítsen megállítani az orosz agressziót.
Erről Edgars Rinkevics, a lett diplomácia irányítója számolt be a Twitter közösségi oldalon. Azt írta, hogy mi, a lett, az észt és a litván külügyminiszter arra kérjük Németországot, hogy azonnali hatállyal biztosítson Leopard harckocsikat Ukrajnának. Hozzátette, hogy erre azért van szükség, hogy megállítsuk az orosz agressziót, segítsük Ukrajnát és gyorsan helyreállítsuk a békét Európában. Hangsúlyozta egyben, Németországnak, mint vezető európai hatalomnak különleges felelőssége van ebben a tekintetben.
A németországi Ramsteinben tartott találkozón Ukrajna szövetségesei pénteken jelentős új fegyverszállításokat jelentettek be az országnak. A nehézharckocsik szállításáról azonban nem sikerült megállapodniuk. A hírt csalódottan vette tudomásul Kijev, amely sürgette a harckocsik küldését.
A tanácskozást vezető Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter az ülés utáni tájékoztatóján kiemelte, hogy igen átfogó és ütőképes támogatási csomagról egyeztek meg, amelynek révén Ukrajna első alkalommal kap nyugati gyártmányú modern harckocsit. Ez a brit Challenger 2, amellyel Nagy-Britannia támogatja Ukrajnát.
A világ legerősebb harckocsijának számító német Leopard 2 ügyéről azonban még nem egyeztek meg – tette hozzá a Pentagon vezetője.
Boris Pistorius német védelmi miniszter a tanácskozás szünetében tett sajtónyilatkozatában azt mondta, hogy megvizsgálják a lehetőségeket, felmérik a német haderőben használt Leopard 2-k állományát, és az Ukrajnát támogató partnerekkel együttműködve a lehető leghamarabb döntenek.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.