Az ukrán fegyveres erők tagjai a május 5-i Győzelem napja 80. évfordulójára készülő felvonulás próbáján London központjában, május 3-án. Fotó: PA Images via Getty Images/Lucy North.
Az ukrán fegyveres erők tagjai a május 5-i Győzelem napja 80. évfordulójára készülő felvonulás próbáján London központjában, május 3-án. Fotó: PA Images via Getty Images/Lucy North.
 / Közélet

Az ukrán fegyveres erők is részt vesznek a Győzelem napja ünnepén Londonban, amelyen a második világháborús diadalt ünneplik meg hagyományosan – közölte a The Telegraph. A Kreml szóvivője felháborítónak nevezte mindezt egy sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Az egykori antanthatalmak, illetve azok utódállamai idén ünneplik a második világháborús győzelem 80. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy különleges ünnepségre készülnek Moszkvába is pár nappal később, május 9-én, amivel összefüggésben Vlagyimir Putyin orosz elnök egy héttel ezelőtt egy háromnapos tűzszünetet is javasolt.

A The Telegraph szombaton számolt be arról, hogy

a Londonban tartott világháborús győzelmi felvonulásra az ukrán hadsereg aktív katonáit is meghívták a britek.

A brit védelmi minisztérium szerint ez a lépés az ország „Oroszország elleni zajló szabadságharcának” globális támogatását szimbolizálja a törvénytelen orosz invázióval szemben – írta a brit lap. Mindeközben a hétvégén már le is zajlott a felvonulás próbája, ahol fotó is készült a Londonban felvonuló ukrán katonákról (ezt a képet helyeztük el cikkünkben is címlapképként).

Mint írták, az ukrán katonák hétfőn a Királyi Haditengerészet, a Királyi Tengerészgyalogság, a brit hadsereg és a Királyi Légierő mintegy 1000 brit katonájához fognak csatlakozni Londonban. A felvonuláson az ukrán fegyveres erők azon képviselői vesznek részt, akiket az Egyesült Királyságba telepítettek az Interflex művelet keretében – ez utóbbi az Egyesült Királyság fegyveres erőinek az ukrán katonák számára szervezett, 12 partnerországgal közösen végrehajtott kiképzési programját takarja (2022 nyara óta a britek és szövetségeseik 54 ezer katonának biztosítottak kiképzést ebben a programban).

Méltó, hogy ott lesznek az ukrán katonák is – mondta a brit védelmi miniszter

A védelmi tárca szerint a második világháborús veteránok lesznek az ünnepségek középpontjában, akik a Viktória királynő emlékművénél lévő királyi páholyból figyelik a felvonulást. A 101 éves Jack Mortimer, a D-nap veteránja – aki szintén jelen lesz az ünnepségen – a Telegraph szerint azt mondta: „80 évvel ezelőtt a világ minden tájáról érkezett emberek egyesítették erőiket, hogy megvédjék a szabadságot, emlékeznünk kell az áldozataikra. Hihetetlenül megható lesz látni a győzelem napi felvonulást, és azt, hogy ennyi nemzet képviselteti magát.”

„Emlékeztetni fog minket arra, hogy ezek a szövetségek ma is biztonságban tartanak minket, és hogy miért állunk azok mellé, akiknek szükségük van a támogatásunkra”

– tette hozzá.

John Healey védelmi miniszter mindeközben úgy nyilatkozott: „Nyolcvan évvel a győzelem napja után a háborús veteránokat, a legnagyobb nemzedékünket ünnepeljük. Biztosítani fogjuk, hogy szellemiségük tovább éljen, nemcsak a fegyveres erőinkben, hanem az értékeinkben és az egységen keresztüli erő iránti elkötelezettségünkben is. A második világháború óta Európában zajló első teljes körű háború közepette méltó, hogy a hétfői eseményen a szabadság frontvonalában jelenleg harcoló ukrán fegyveres erők is képviseltetik magukat.”

Pavlo őrnagy –  a felvonuló ukrán kontingens egyik tagja – elmondta: „A londoni győzelem napi felvonuláson való részvétel az ukrán katonák erejét, bátorságát és ellenálló képességét szimbolizálja. Ez annak elismerése, hogy Ukrajna és hősei a világ szabadságáért és békéjéért folytatott küzdelem élvonalában állnak. Hálásak vagyunk szövetségeseinknek a támogatásukért és szolidaritásukért.”

Az orosz kormány szerint ez felháborító

Dmitrij Peszkov egy szombati sajtótájékoztatón reagált a The Telegraph cikkében közölt információkra.

Az MTI szerint a Kreml szóvivője azt mondta: az, hogy ukrán katonák is részt vesznek majd a Győzelem napjának londoni ünnepségén, „szentségtörés”. Külföldi sajtóbeszámolók alapján Peszkov felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a brit kormány meghívta az ukrán fegyveres erők katonáit az ünnepségre, és úgy fogalmazott, hogy ez tiszteletlenség a második világháborús brit veteránokkal szemben - közölte a hirado.hu.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.