Az ukrán külügyminisztérium élesen bírálta Mongóliát amiatt, hogy hatóságai nem veszik őrizetbe az országban hivatalos látogatáson tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs ellenére.
"Az, hogy Mongólia nem hajlandó teljesíteni a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Putyin elleni kötelező elfogatóparancsát, súlyos csapást jelent a Nemzetközi Büntetőbíróságra és a nemzetközi büntetőjog rendszerére"
- hangsúlyozta kedden Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő az X közösségi portálon. Leszögezte:
"Mongólia lehetővé tette egy megvádolt bűnözőnek, hogy elkerülje az igazságszolgáltatást, megosztva ezzel vele a felelősséget háborús bűneiért". "Együtt fogunk működni a partnerekkel annak érdekében, hogy ennek következményei legyenek Ulánbátorra nézve"
- tette hozzá a szóvivő.
Ukrán részről emlékeztettek arra: Putyinnak azóta, hogy a bíróság kiadta ellene az elfogatóparancsot, ez az első látogatása egy olyan országban, amely részes állama a Római Statútumnak. Mongólia 2000-ben írta alá és 2002-ben ratifikálta a római jegyzőkönyvet.
A kijevi külügyminisztérium még az orosz elnök látogatása előtt felszólította Mongóliát, hogy teljesítse a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumában vállalt kötelezettségeit, és tartóztassa le Putyint, aki ellen ukrán gyerekek törvénytelen elhurcolása miatt adott ki az ICC elfogatóparancsot tavaly márciusban.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.