Hatalmas orosz támadás érte Dnyiprót és Krivij Rihet is január 6-án este: dróncsapások és robbanások rázták meg a városokat, lakóépületek rongálódtak meg, többen – köztük gyermekek is – megsérültek. Krivij Rih szimbolikus célpont, hiszen Zelenszkij szülővárosáról van szó.
Január 6-án este orosz drónok csaptak le Dnyipróra, ahol több lakóépület, oktatási intézmény és közmű is megsérült. A támadásnak civil áldozatai is vannak, köztük gyermekek – erről a város polgármestere számolt be.
Borisz Filatov, Dnyipro polgármestere a Telegramon közölte: a támadás következtében legalább hét ember megsérült, köztük két gyermek. A sérülteknél elsősorban akut stresszreakciókat állapítottak meg, de több esetben repeszek okozta sebesülésekről is beszámoltak
– írja az Ukrinform. A károk jelentősek. A polgármester szerint több mint tíz toronyházban tört be több száz ablak.
A robbanások következtében számos autó kiégett, emellett károk keletkeztek a fűtési rendszerekben is, ami különösen súlyos következményekkel járhat a téli időszakban.
A dróntámadás következtében megrongálódott egy szakképző iskola, egy tanműhely és egy diákotthon is. Az intézmény területén tűz keletkezett, amelyet a hatóságoknak sikerült eloltaniuk. Emellett két óvoda és egy iskola is találatot kapott.
Robbanások Zelenszkij szülővárosában
A támadások azonban nem korlátozódtak Dnyipróra. A RIA Novosztyi beszámolója szerint az orosz erők a nap folyamán Krivij Rihet, valamint a Dnyipropetrovszki területhez tartozó Nyikopol és Szinelnyikovszkij járásokat is támadták. Ezekben az akciókban két ember megsérült, több lakóépület pedig megrongálódott.
Krivij Rih különösen érzékeny helyszín, hiszen ez Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosa.
Robbanások rázták meg a várost, amit az „Obscsesztvennoje” ukrán televíziós csatorna is megerősített. A csatorna Telegram-oldalán azt közölték: robbanások hangját lehetett hallani Krivij Rihben. Az orosz fél szerint a csapások válaszlépések voltak az ukrán fegyveres erők korábbi támadásaira.
A frontvonalon intenzív harcok zajlanak
Az ukrán vezérkar közlése szerint január 6-án összesen 200 összecsapás történt az ukrán erők és az orosz csapatok között
– írja az Ukrinform. A legsúlyosabb harcok a Pokrovszk és a Huljajpole irányban folytak, ahol az orosz erők sorozatos támadásokkal próbálták áttörni a védelmet.
Az ukrán beszámoló szerint az orosz hadsereg rakéta- és légicsapásokat hajtott végre, irányított bombákat vetett be, valamint több ezer kamikaze drónt indított az ukrán állások és települések ellen.
Több térségben – köztük Kupjanszk, Liman, Kramatorszk és Kosztyantinyivka környékén – a harcok a nap végén is folytatódtak. Pokrovszk térségében az ukrán fél állítása szerint jelentős veszteségeket okoztak az orosz egységeknek, Huljajpole pedig továbbra is az egyik legkritikusabb pont a frontszakaszon - közölte az origo.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.