Átfogó légitámadást indított drónokkal, ballisztikus rakétákkal és manőverező robotrepülőgépekkel hétfőre virradóra az orosz hadsereg Kijev és más ukrán területek ellen. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök országa további katonai támogatását kérte Ukrajna nyugati szövetségeseitől a holland miniszterelnökkel tartott megbeszélésén.
Az orosz hadsereg hétfőre virradóra indított támadása során az ukrán fővárosban legalább két ember megsebesült, károk keletkeztek az infrastruktúrában és épületekben
– közölték helyi önkormányzati és katonai szervek. Az ukrán légierő jelentése szerint a két órán keresztül érvényben lévő légiriadó alatt a légvédelem kilenc ballisztikus rakétát, 13 manőverező robotrepülőgépet és húsz drónt semmisített meg a Kijev, Harkiv, Dnyipro, Poltava, Mikolajiv és Zaporizzsja térsége ellen indított 35 rakétából és 23 drónból.
Volodimir Zelenszkij hétfőn Dick Schoof holland miniszterelnökkel találkozott a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjában, ahol kijelentette, hogy Ukrajna nyugati szövetségeseinek nem csupán az Oroszország területére irányuló mélyebb csapásokat szükséges engedélyezniük Kijev számára, hanem további fegyverszállítmányokat is biztosítaniuk kell országának.
Az ukrán elnök megjegyezte: bár az említett engedély megszerzését egyre esélyesebbnek tartja, ez nem elegendő, mivel a szükséges fegyverekre is szükségük van. „Még nem kaptunk meg mindent, amit használni szándékozunk” – fogalmazott Zelenszkij.
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter hétfőn francia kollégájával, Sébastien Lecornuvel egyeztetett az ukrán frontvonal és légvédelem legfontosabb kérdéseiről.
A találkozó során az ukrán vezérkar ismertette a francia védelmi miniszterrel a kijevi csapatok legégetőbb szükségleteit – írta az ukrán védelmi miniszter a közösségi médiában megosztott bejegyzésében.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester hétfőn délelőtt a Telegramon közölte, hogy a főváros elleni légicsapásokban, illetve a megsemmisített rakéták lehulló maradványainak becsapódásában megrongálódott egy vízmű kazánháza, valamint egy óvóhelyként is működő metróállomás bejárata Szvjatosinszkij kerületben, ahol legalább ketten megsebesültek, de a mentőket más városrészekben is riasztották. A belvárosi Sevcsenkivszkij kerületben autók gyulladtak ki, és megrongálódott egy épület – tette hozzá a polgármester.
Ukrán médiajelentések szerint Harkivot szintén újabb orosz légicsapás érte hétfő hajnalban. Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója közölte, hogy a támadásban egy lakóház és több épület megrongálódott. Az Ukrajna második legnagyobb városa ellen múlt pénteken indított légitámadásban heten meghaltak, csaknem százan pedig megsebesültek, mert egy irányított légibomba becsapódása következtében részben leomlott egy 12 emeletes lakóépület.
A Szumi város elleni hétfői légicsapásokban megrongálódott hat többlakásos lakóépület és egy gyermekpszichológiai és szociális rehabilitációs központ több helyisége, a támadásban 18-an megsebesültek, köztük hat gyerek
– közölte a Facebookon az ukrán belügyminisztérium.
A NATO-tag Lengyelország riadókészültségbe helyezte légierejének és szövetségeseinek az országban állomásozó vadászrepülőgépeit, hogy légterét biztonságban tartsa a támadások alatt. A hétfői légitámadások pontosan egy héttel azután történtek, hogy Oroszország több hullámban legalább 200 rakétát és drónt indított, amelyek az energetikai létesítményeket vették célba több ukrán régióban - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.